Másnak is szörnyü érzés volt rájönni hogy egy ember van a világon akire mindig is számithatunk: magunkra?

Én a családomra és a barátaimra is számíthatok.

Fájdalmas, de hasznos felismerés volt.

Én is erre jöttem rá, de nem szörnyű, inkább valahogy olyan erősnek érzem magam tőle. Jó dolog, ha van valaki, akire számíthatok, aki segít. De már tudom, hogy saját magam is meg tudok mindent oldani, és el tudok mindent intézni.

Hát, ez ilyen, úgy vagyok vele, hogy örülj annak ha van valaki, aki segít önmagától, de sose rá alapozz hanem arra hogy magad oldod meg a problémáid.

Nekem az a szörnyű hogy nincs egy olyan barátom se akinek úgy mondd én lennék a legjobb barátja. Pedig jó lenne tudni milyen ez az érzés.

Ez az önmegismerési folyamatnak az egyik alapvető állomása. Minél előb jön rá az ember, annál jobb. De hogy' is van a mondás: "segíts magadon, és az Isten is megsegít", közhely, de alapigazság. Talán kissé persze dialektikusabb a dolog: aki állandóan mástól várja a megoldást, attól elhúzódnak a többiek, hiszen az süt róla, hogy még magán sem tud segíteni, tehát akkor őrá hogyan lehetne számítani majdan. A magabiztosabb emberhez nagyobb bizalommal csatlakoznak a többiek is, mert szilárd alapot látnak benne. A magabiztosabb embernek szívesebben segítenek mások, mert azt látják, hogy ha már sok mindent elért saját erőből, akkor mások segítségéből is pozitív eredmény születhet majd és a segítséget adó biztosabb lehet abban, hogy a segítségnyújtása eredményes. És ez visszahat a segítséget adóra, mert megerősíti az önbizalmát: lám az ő segítségéből pozitív eredmény született.

Nekem is az a fájdalmas, hogy amikor nekem szükségem van valakire, akkor senki nem létezik,de ha nekik kellek, akkor megtalàlnak bárhogyan!Mindig azt mondják,ja hát az én ügyem más,pedig sokkal keservesebb mint az övék.