Miért ilyenek az emberek?
Ilyennel már én is találkoztam sajnos. Vannak az embereknek egy bizonyos része, akik szűk látókörűek, és azt hiszik, hogy csak is az ő véleményük a helyes, de az sérthetetlen, egyszerűen képtelenek meghallgatni a másik véleményét, és azt, hogy a másiknak is lehet igaza, az meg már végképp elképzelhetetlen. Egyesek tájékozatlanok, csak azt hajtják, amit úgy gondolnak hogy az ő szempontjukból nézve jó, pedig lehet, hogy rossz, és jól el vannak a saját kis világukban. Az ilyenekkel kár foglalkozni!
Aki intelligens, tájékozott, tanult ember az nem fogja a másikat lehülyézni, mert annak az illetőnek más volt a reakciója, véleménye mint az övé.
Ne légy ennyire naiv. Az életben is sokfajta embertípussal találkozol, mitől lenne más ez az oldal?
Csordaszellem effektus. Ha néhány nem követték volna a példáját annak a vezéregyéniségnek, akkor ugyanúgy ők is le lettek volna hülyézve.
Akkor ebből is levonhatsz elég sok következtetést.
Minden embernek van saját véleménye, az már más kérdés, hogy a csoportba tartozás miatt elmeri-e mondani vagy sem. Egyes csoportok nagyon kiközösítik a tőlük különbözőeket, éppen ezért vannak személyek, akik inkább beleolvadnak, elfelejtik a saját véleményüket és énüket is, csak, hogy a csoporthoz tartozzon és ne legyen egyedül. Az ilyen személyeknek szerintem kevés az önértékelése, kevésre becsüli saját magát, fontosabb nekik a társaság, mint saját maguk (még akkor is követné őket vakon, ha valami helytelent csinálnának).
Igen, ez tényleg nagyon rossz, de az embernek van lehetősége a döntésre, hogy hogyan viselkedjen, miket mondjon, főleg itt neten, nyilván nem tartanak egy pisztolyt a feje fölé, hogy azt a bizonyos szöveget írja, vagy hogy milyen csoporthoz szeretne tartozni. A tetteinkért pedig vállaljuk a felelősséget.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!