Nagyon kövér emberek! Szeretnék megérteni valamit. Elmagyaráznátok? (többi lent)
Na most az én helyzetem eltudnám mesélni de most nem akarok olyan sokat írni mert nincs túl sok időm most, de ha érdekel privátban szívesen elmesélem hosszabban hogy mi is a helyzet.
Én gyerekkorom óta túlsúlyos vagyok, és hiába a noszogatás nem voltam hajlandó fogyózni, néha csúfoltak is, nem hatott az sem, letojtam, nem érdekelt.
Az elhízásom oka semmi más csak a nassolás és a mozgáshiány volt. Sokáig tartott mire ezt beismertem hogy ez így nem állapot.
Gimis koromban amikor kezdtem a suli 15 évesen már 100-105 kiló körül voltam. Ebbe volt egy időszak amikor sokat jártam el és lefogytam 95 re de annak nagyon nagy része sajnos vissza szaladt. 1 évvel ezelőtt 123 kiló voltam. Nálam ez volt a rekord. És ez kb 2012 óta volt így.
1 évvel ezelőtt elkezdtem dolgozni egy olyan munkahelyen ahol sokat kell mászkálnom, azzal közel 5 hónap alatt lement 10 kiló felesleg. Aztán karácsonykor beláttam hogy ha ennyi lement akkor ha teszek érte még több lefog majd menni.
És ez így is lett, elgondolkoztam a dolgon és változtattam. Január közepén belekezdtem egy kis változtatásban étrend illetve sok mozgás.
Azóta több mint 20 kilótól szabadultam meg és picit izmosodtam is. Egyből jobban mozgok, bírom a terheléseket. Tehát sokat változtam igaz van még rajtam háj rendesen mert rég voltam 93 kiló és akkor még alacsonyabb is voltam, de látszik rajtam hogy sokat fogytam. A ruhatáram is apránként tudom változtatni jobb ruháim vannak, meg minden sokkal jobb lett.
Én ettől híztam el, ha érdekel kérdezz nyugodtan, ne bántasz meg, amint időm engedi válaszolok!
"Nekem 2-3 kiló is feltűnik."
Neked igen, mert valószínűleg vékony vagy. De akin amúgy is van 50+ kiló, azon a 2-3 kiló többlet nem látszik meg. Aztán pár hónap múlva az újabb 2-3 szintén nem. Így lehet 10-15 kg-t is "észrevétlenül" összeszedni.
Egyáltalán nem bicskanyitogató.
Egyébként úgy, h zabálnak feszt aztán kész.
Persze van 1-2 beteg is, de a java egyszerűen disznó módjára eszik meg lusta mint a dög.
Hy!
+ - 10kg az semmit sem jelent! Ezt a soványok viszont megérzik és vannak akik plusz két kilótól is már csak vánszorognak hogy nehezebb a sport :)
Természetesen aki világ életében vékony volt,az nem értheti meg hogy miről is van szó.Tudod nem vagyunk egyformák.
A másik pedig a táplálkozás...Nagyon rossz a táplálkozás,de még vékony embereknél is.Sokat számít hogy milyen az anyagcserénk,hogy mennyit mozgunk mellé.
Tudod képesek vagyunk viszonylag kevés étellel is egészségtelen táplálkozásra.És ha emellett nem mozgunk akkor a normális adag mellett is lehet hízni
Ha majd neked is előjön idővel egy genetikai defektusod, és elkezd rajtad valaki röhögni ezért, akkor majd megérted...
Az ostobaság az, ami dühítő az ilyen kérdéseknél, hogy arra nem veszik az emberek a fáradtságot, hogy utánanézzenek valaminek, egyből elkezdik cikizni a másikat.
Ezek genetikai hibák, a zsír anyagcsere miatt van, de lehet Pajzsmirigy, stb betegség is, amit szerencsére lehet kezelni.
Csak gondolj bele, hogy neked úgy kellene élned, hogy naponta csak egy répát, meg egy kis salátát ehetnél. És ezt több hónapon keresztül.
Na?
Nehéz megérteni, igaz?
Nem, amúgy nem vagyok kövér, sosem voltam, de volt egy ismerősöm, akit rendszeresen cikiztek az ilyen "emberek"
16,
"Az ostobaság az, ami dühítő az ilyen kérdéseknél, hogy arra nem veszik az emberek a fáradtságot, hogy utánanézzenek valaminek, egyből elkezdik cikizni a másikat.
Ezek genetikai hibák, a zsír anyagcsere miatt van, de lehet Pajzsmirigy, stb betegség is, amit szerencsére lehet kezelni."
Te miről beszélsz? És még nekem mondod, hogy nem nézek utána? A nagy súlytöbblet az genetikai hiba!
Még itt is leírták páran az okot. Életmód, táplálkozás, mozgásszegény élet stb. Persze hivatalosan van 1-2% akinek a betegség is(!) rátesz a hízásra, de még ők is a kajától híznak, mert hízni csak kajától lehet. Másképp lehetetlen.
amúgy igaza van annak, aki a soványakról így ír:d én 158cm vagyok, 49 kiló, és ha eszek, máris nagy lesz a hasam, és fél kiló "hízástól" már nem jön rám a gatya:D
szerintem a kövérek eleve nagyobb lebernyeg szerű ruhákban járnak, így nem tűnik fel.
nekem, amikor meghíztam egyszer 3 kilót, nagyon feltűnt, hogy már látszik ki pl. hátul a medencecsontom, de nekik eleve nem látszik ki, szóval nem tűnik fel:)
19, :D
köszi! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!