Van itt valaki, aki leküzdötte a félszegséget, az önbizalomhiányt?

Nekem többé-kevésbé sikerült.

Sok-sok gyakorlás és önmagaddal szembeni türelem kell hozzá.

Néhány irányelv, amikre törekszem:

- Nem túl komolyan venni a dolgokat (főleg az önmagam és mások megítélése)

- Priorizálni. Mi számomra a fontos? Ehhez milyenné kell válnom? Mikkel tehetem magam boldoggá? Mik a céljaim? Mit kell ezek érdekében tennem?

- Ha valami nem sikerül, nem nagy ügy. Lehet próbálkozni még egyszer. És még egyszer.

- Ha valami sikerül, akkor viszont jutalmazd meg magad.

- Nekem sokat segített, hogy elköltöztem a városból, ahol eddig laktam (más okok miatt), és be kellett illeszkedni egy új közösségbe, ahol 0-ról indítottam minden téren.

az a lényeg, hogy ne legyél túl kritikus magaddal szemben.

Ha este végiggondolva a napod úgy találod, hogy "ezt csinálhattam volna jobban/másképp is" akkor ne kezdj el rágódni rajta, hanem inkább legközelebbre "raktározd el".

Nálam még folyamatban van a dolog. De elég jól haladok, és én két szempontból tudok magamon segíteni:

1. Megismerem magamat - a hagyományos leírós módszert választottam - leírtam a jó tulajdonságaimat és a rosszakat is (nem, nem elég csak végiggondolni - le kell írni, úgy szembesül vele az ember igazán). Amivel nem vagyok elégedett, azt igyekszem fejleszteni, DE mindezt úgy, hogy mindig önmagam maradjak, szóval csak reális keretek között. A természetedet nem szabad megváltoztatni, csupán fejleszteni kell.

2. Mások megfigyelése - bárhol is vagyok, sokszor figyelem más emberek viselkedését különböző hétköznapi helyzetekben. Ez abban segít sokat, hogy merjek megszólalni, kérdezni, ha kell és ne érezzem magam kínosan és hogy a természetes hétköznapi jelenségekre nem kell nagyon ráparázni. Szóval úgy általánosságban ne legyek túl szigorú önmagamhoz, mert gyakran saját magamba táplálok olyan érzéseket, hogy "most biztos hülyén nézek ki", "jaj, de ostobán fejeztem ki magam", "már megint esetlenül mozgok" stb. Külső szemmel közel sem ilyen vészes a dolog.