Vajon miért történik ez velem?

Azzal kezdeném, hogy nagyon szorongó alkat vagyok, több fóbiám is van pánikkal. Járok pszichológushoz, de egyelőre nem segít. A gyógyszer végső megoldás lenne, félek elkezdeni, félek a hozzászokástól. Szeretnék felhőtlenül élni, de úgy érzem ez soha nem fog menni. Gyerekkoromban többször bántottak, szüleim is kritizáltak, alapból gyenge idegrendszerrel rendelkezem. Nagyon nehezen tudok emberek előtt szerepelni, félek a reakciójuktól, de vannak szituációk, ahol nem jön elő, strange fact, tanár vagyok. Érdekes dolog, hogy pl. tanórán nincs ilyen szorongásom, de ha pl. egy értekezleten kérdezik a véleményemet, főleg, ha kötelezően kell véleményt mondanom, előre beszorongok. Ha szabadon hozzászólhatok vmihez azt szeretem, de ha bármit mondanom kell kötelezően, kivagyok. Ha úgy érzem, egy domináns, magabiztos emberrel beszélek, ugyanez. Erősen ver a szívem, pánikolok. Jogsit is most szeretném csinálni, de már előre félek tőle. Valahol gyerekkoromban keletkezett egy elakadás az agyamban, és bárhogy küzdök, nem tudok ebből kilépni. Ott és akkor eldöntötte az agyam, hogy gyenge vagyok, béna vagyok, nevetni való vagyok. Nem tudom elengedni az érzést, hogy fontos, hogy mit gondolnak rólam az emberek. Túlzottan is rástresszelek arra, hogy jó benyomást keltsek. Korábban persze, kezdő tanárként ugyanúgy megvolt a félelmem, de azóta a tanítást megszoktam. De ha pl. behív az igazgató, rögtön előjön a parám, hogy vajon mit tettem. Minden munkahelyen féltem a felettesektől, szinte extrém módon. Mit gondoltok, hogyan lehet ezt megváltoztatni, átfordítani ezt a stresszt bennem? Az a baj, hogy azt érzem, összetettebb a gond, kérdés, hogy az önismeret segít e megszabadulni mindettől, és a sok szorongástól. Vajon mi lenne a megoldás?