Örömöt okoz neked, ha egy bunkót elküldesz melegebb éghajlatra?

Egyébként nem feltétlen csak az a bántó, amikor valaki az arcodba üvölt, kiabál, beszól, vagy csípős megjegyzéseket tesz rád.

Hanem az is, ha kipletykál a hátad mögött, vagy a pofádba nevet. Nekem kifejezetten irritáló volt, amikor kinevetettek engem, társaságban, szándékosan a jelenlétemben, és nem ez nem az a jóleső nevetés, hanem az a rosszindulatú, rosszmájú, szarkasztikus vihogás.

És nem velem, hanem rajtam történt az efféle gúnyolódás. Ez a fajta égető gúny is kellemetlen tud lenni, mint a maró sav.

Én már az sem szeretem, amikor valaki felülről szól hozzám. Mégis mirefel, hogy képzeli? Olvastam a játszmaelméletről, tranzakcióanalízisről, és a felnőtt-felnőtt párbeszéd lenne a normális, az optimális. De ha valaki alapből szülőiből kommunikál velem, azaz fentről, kioktatóan, lekezelően, akkor persze, hogy én meg a gyermekiből fogok visszatámadni, mert a szülőit a gyermeki létszint egészíti ki a tranzakciók törvénye szerint.

Amúgy ilyen szempontból szerintem nincs nagy különbség a szülői, és a gyermeki létállapot között, nekem ez a magas lóról való fölényeskedés, kioktatás, ledegradálás is a gyermekihez sorolható, úgyhogy szerintem Berne ebbe tévedett, hogy a kettőt különválasztotta. Van a felnőtti tudatszint, meg a gyermeki, a szülői az lényegében gyermeki tudatszint 2.0, ez csak a saját, személyes véleményem. Ugyanis egy duzzogó, hisztis szülő egy nettó gyerek, legalábbis az én szememben.