Van olyan ismeretséged/ismerősöd, akit nehezen engedsz el, fáj, hogy már nem vagytok kapcsolatban?

Nem tudom, 9, én is így voltam valakivel, hogy azt láttam, hogy élvezi a társaságom és tök jókat beszélgetünk aztán ő is hirtelen lepattintott. Csak hápogtam, hogy ez mi lehetett. Később kiderült, hogy azért tette, mert ő korántsem élvezte ezeket a beszélgetéseket, hogy ráhányok olyan dolgokat, amiket inkább egy pszichológussal kéne megbeszélnem és már fuldoklott tőlem, mert hiába próbálta felhívni erre a figyelmemet, nem vettem a lapot.

Ugyanúgy nagyon sok gondom volt régen a barátkozással. Megismerkedtem valakivel, 1-2 hétig tök jóban voltunk, aztán hirtelen lekoptatott. Nem mondott semmit, csak távolságtartó lett velem. Később jött egy új ember az életembe, 1-2 hétig jóban voltunk, aztán elhidegült. Először azt hittem, hogy rosszat tettem, magamat büntettem, könyörögtem hogy bocsásson meg, de mondta hogy nem haragszik, aztán távolságtartó maradt. A későbbiekben ha ilyen történt, már legyintettem, hogy megint kifogtam egy aljas embert. Aztán később, miután a sokadik ember menekült el tőlem 1-2 hét után, megtudtam, hogy ezeknek az embereknek annyi volt a bajuk, hogy nagyon fárasztó voltam. Egyrészt hajlamos voltam néha olyan dolgokat elmesélni, amit nem teregetsz ki a baráti kapcsolat elején, másrészt nagyon sokszor elsütöttem ugyanazt a poént, harmadrészt sokszor túl negatívan beszéltem az emberekről vagy paranoiás lettem.

Olyan is volt, hogy valakivel tök jóban voltam, de volt egy sértő stílusa. Sokszor odaszúrt nekem egy sértő megjegyzést és nevetve heszelt tovább. Nekem nem esett jól és mondtam a legjobb barátnőmnek, hogy írok ennek a lánynak egy levelet. A barátnőm erre azt mondta, hogy rendben, én pedig megírtam a levelet es átadtam a lánynak. Utána a lány elhidegült tőlem.

Később meséltem a legjobb barátnőmnek, hogy ez történt és ő nevetve annyit mondott, hogy nem kellett volna odaadnod neki azt a levelet.

Igen. De nem akarta folytatni.

Fájó itt olvasni azt a hozzáállást, hogy besértődik az illető, amiért nem keresi a másik, de ő pont ugyanúgy nem keresi.. Akkor neki pont ugyanúgy nem fontos, a másik is ezt hiheti.

Van. Tényleg csak ismeretség. Olyan érzés volt megpróbálni tartani vele a kapcsolatot, mintha teljes erővel egy lezárt vasajtónak ütköztem volna, újra meg újra. Nekifutásból.

Személyesen nem tudtuk megbeszélni, mert ignorálta a kérdést, hogy összefuthatunk-e. Az sem segített, hogy hagytam időt. Az utolsó üzenet is tőlem ment felé, nem írt rá vissza.

Volt egy ügy, amiben nagyon drukkoltam neki, hogy sikerüljön. Én fordított esetben még ha már nem is akarnám tartani a kapcsolatot, annyit megírnék, hogy sikerült. Így tartanám tisztességesnek, hiszen végig aggódott velem együtt és végre megnyugodhatna, örülhetne. Még ez is elmaradt. Ezen szoktam a legtöbbet agyalni, hogy erre sem volt 5 másodperce. Nem mondok rá kígyót-békát, jó embernek ismertem, csak nem értem. Nem az elengedés fáj az embernek, hanem hogy el sem köszöntek tőle.