Hogyan vegyem fel a kapcsolatot rég elveszett ismerősökkel? Részletek lent:

Természetes dolog, hogy idővel megkopnak az emberi kapcsolatok. A barátságokat az együtt töltött idő és közös élmények kovácsolják össze. Ha megszűnnek azok az életviteli kötöttségek, amik egymás mellé kényszerítik az embereket (iskola, munkahely, szomszédság, rokoni látogatások, stb), akkor egyre nagyobb erőfeszítést igényel az emberektől, hogy fenntartsák a régi kapcsolatokat. Ez az extra erőfeszítés egyre nagyobb teherré válik, egyre inkább más dolgoktól vonja el az időt, energiát és ezért egyre jobban háttérbe szorul, ahogy az embereknek más dolgok válnak fontosabbá ezeknél. Saját párkapcsolatuk lesz, családot alapítanak, gyerekeik lesznek, az új iskola, új munkahely, új szomszédok, új barátok társaságában töltik inkább az idejüket. Ez könnyebben, zökkenőmentesebben jön a közelség és aktualitások miatt, talán az igényük is nagyobb erre, a régebbieket meg egyre jobban elhanyagolják. Sok esetben az ilyen kapcsolatok arra a szintre esnek vissza, hogy közvetlen kapcsolattartás már egyáltalán nem marad meg, csak annyi az interakciótok, hogy a közösségi médiában látjátok egymás posztjait (amennyire az algoritmusok engedik) és talán ezzel még marad néhány kommentnyi interakció is, vagy még az sem.

Lehet és érdemes is megpróbálni a számodra fontos régi kapcsolatokat feleleveníteni, fenntartani. Csak ne lepjen meg, ha ez egyre több erőfeszítést igényel. Esélyes, hogy neked kell majd többet beletenni hozzá, hogy fennmaradjon, működjön és valószínű, hogy még akkor sem lesz ugyanolyan intenzív, mint régen volt.

Nagyon régi, gyerekkori ismeretségeket, pláne ha nem a te kis barátaid voltak, hanem a család ismerősei nehéz újraindítani. Mert köztetek talán nem is volt igazi érzelmi kapocs a múltban sem. Persze lehet, hogy van köztük olyan, akiben élnek még ezek az emlékképek és örülne a megkeresésnek. Ha nem, hát erőltetni nem lehet. Érdemes azokra koncentrálni, akik a közelmúltban voltak melletted és persze megtartani a jelenlegi ismeretségeket.

Én azzal abszolút nem értek egyet, hogy erőfeszítés a számomra kedves emberekkel fenntartani a kapcsolatot és teherré válik. Ha fontos nekem az illető, természetes, hogy érdekel mi van vele és nem élem meg teherként. Persze nem lehet mindig mindenkivel személyesen találkozni, de ma már, amikor mindenki a mobilján lóg, semmit nem von el a családi élettől, ha 2-3 havonta írsz valakinek, vagy felhívod. Ez normál esetben egy belső igény és nem egy „kötelező feladat”. Én remélem, hogy nincsenek olyan barátaim, akik teherként élik meg, hogy tartjuk a kapcsolatot.

#6 Értem az álláspontod és valahol egyet is értek vele, de attól, hogy te és akár a másik fél is értékeli a kapcsolatot, kíváncsi rád és örömmel tölti veled akár sok idejét is, ettől még igenis valamekkora teher mindenkinek az időbeosztásában.

Jobb esetben kedves teher, ami számára örömmel keres időt és energiát. Remélhetőleg utólag is úgy éli meg, hogy megérte, talán többet is tud meríteni belőle, mint amennyit áldoznia kellett rá.

De ettől az még egy vitathatatlan tény, hogy akár csak online üzenetváltások formájában tartani a kapcsolatot, pláne személyesen találkozni is valamekkora idő, energia és figyelem teherrel jár az ember számára. El kell különíteni ezeket, hogy foglalkozz a másikkal. Mivel az ember ideje, energiája és figyelme korlátozott, azt az időt, energiát és figyelmet valahonnan máshonnan kell elvonnia. Minél korlátozottabbak az ember ilyen erőforrásai, annál nagyobb nehézséget jelent és annál nagyobb áldozatnak éli meg.

Akinek több a szabadideje, energiája, jobban ráér unatkozni, magányosnak érezni magát, hiányolni mások társaságát, annak jóval több erőforrása jut ilyesmire, mint annak, akinek eleve kevesebb ideje és energiája van és azt is folyamatosan nagyon alaposan be kell osztania, mert ezer másik közvetlen ismerőse küzd folyamatosan a figyelméért.

Ahogy írod is #6 "Ha fontos nekem az illető, természetes, hogy érdekel mi van vele és nem élem meg teherként." Ez így van, de ezt az "igazán fontos nekem" kört az ember folyamatosan újra és újra átírja az életében a pillanatnyi életvitele és lehetőségei fényében.

Gyerekként, amíg még iskolába jársz, szingli vagy, eltart a család, nem kell dolgoznod és nem nagyon vannak egyéb kötelezettségeid, szinte az egész életed abból áll, hogy akár 30-50 ember is nagyon fontos számodra és napi szinten aktívan együtt lélegeztek. Viszont ahogy az iskolai közösségből kikerülsz, átkerülsz egy munkahelyre, családot alapítasz, hobbijaid lesznek, saját cégbe kezdesz, egyéb dolgok válnak fontosabbá számodra és ezekre kezdesz egyre nagyobb hangsúlyt fordítani, ezekre szánod egyre nagyobb mértékben az ugyanúgy 24 órára korlátozódó napi idődet, a hozzá tartozó energiádat és figyelmedet.

Lehet, hogy felnőttként is ugyanúgy 30-50 emberrel, vagy akár többel is tartasz napi kapcsolatot, mint gyerekként az iskolában, csak ezek zöme már nem a régi iskolai közösségből, barátok közül jönnek, hanem a különféle munkahelyi kapcsolatokból, a családodból, az ő ismerőseik közül és egyre nagyobb mértékben szorulnak háttérbe a korábbi kapcsolatok, mert a megváltozott körülmények között a régi viszonyok azonos intenzitása nem fenntartható.

Mindenki a saját élete, élethelyzetei, elfoglaltságai és igényei szerint mérlegelve osztja be az idejét, energiáját és emberi kapcsolatait. Ezekről a döntésekről pedig mindenkinek mások a benyomásai és értékelése, mert mindenki a saját szemszögéből ítéli meg saját magát, a másikat és az ő közös kapcsolatukat is.

"semmit nem von el a családi élettől, ha 2-3 havonta írsz valakinek, vagy felhívod."

Lehet hogy szerinted így van. De ha ez tényleg semmi lenne, mint állítod, akkor nem csak 2-3 havonta lenne rá időd és energiád, hanem végtelen mennyiségben, hiszen ha semmi terhet nem jelentene 1-2 ilyen hívás, akkor semmivel több terhet nem jelentene napi 30-50 ilyen hívás sem.

Viszont pont azért, mert távolról sem 0 az idő és energia igénye ezeknek a kapcsolattartásoknak, csak nagyon korlátozott számban van ezekre is lehetőséged. Annyira korlátozottan, hogy csak 2-3 havonta tudod megejteni a távolabbi ismerősökkel, nem napi-heti szinten mint a náluk magasabb fontosságú személyekkel. Mert neked ugyanúgy van egy rangsorod, hogy kik azok, akikkel naponta, hetente, havonta és kik azok, akikkel csak 2-3 havonta, vagy még ritkábban tartod a kapcsolatot.

Viszont akinek te vagy az egyetlen barátja az a 2-3 havonta jelentkezésből nem azt érzi, hogy te aktívan tartod vele a kapcsolatot és de jó fej vagy, hogy legalább 2-3 havonta is beiktatod az életedbe, hanem hogy te magasról teszel rá, eltávolodtatok és már alig vagytok kapcsolatban egymással.

Lehet, hogy míg te úgy érzed, hogy 2-3 havonta írsz neki, addig ő azt tartja számon, hogy már megint csak akkor kegyeskedsz nagy nehezen válaszolni, ha ő keres téged, mert szerinte neked ennyire nem fontos ő.

És attól, hogy 2-3 havonta írsz neki vagy felhívod, teljesen függetlenül attól, hogy te hogyan éled meg, vagy mi igaz ebből, a másik még simán érezheti úgy, hogy ilyenkor is tök felületes vagy vele, arra sem emlékszel soha, amiket ő utoljára megosztott veled, rá se kérdezel számára fontos dolgokra, amikről úgy érzi, meg kéne kérdezned, ha igazán érdekelne téged.

Egy próbát mindig megér, pláne, ha neked fontos, vagy érzed a késztetést. Csak ne lepődj meg, ha nem fog könnyen menni.

Ha összejönnek a találkozók, akkor szerintem inkább arra koncentrálj, hogy új kötődés, kapcsolódási pontok alakuljanak ki. A régmúlt emlékei (ha még élnek egyáltalán) adhatnak egy apropót egymást felkeresni, megtudni, mi van a másikkal.

De a folytatást szerintem nem érdemes a múltra alapozni, mert az még ennél aktívabb kapcsolatok esetén is hajlamos megfakulni hosszú idők távlatában.

Ha jól érzitek magatokat együtt, találtok közös programokat, közös érdeklődést, akkor akár hosszabb időre is sikerülhet feleleveníteni a kapcsolatokat. Tedd meg, amit tudsz és reménykedj a legjobbakban!