Miért önt el forróság,és felhőtlen boldogság ha meghallok egy zenét,és oda képzelem az álomkép férfiakat magam köré? Az életben soha nem vált ki ilyet belőlem senki,de ilyenkor mikor képzelgek,és szól mellé egy zene is, a felhők fölé kerülök. Miért?

Nekem nincs ilyen.

Es minden korszakodban ugyannyi evesek voltak a pasik?

Szerintem ezt nem kell ennyire túlreagálni, sem megijedni tőle. Mivel a valóságban nem vagy boldog, ezért már fiatalon felépítetted a gondolataidban a tökéletes világot.

Nem pszichiátriai eset, esetleg pszichológus segíthet abban hogy hogyan találnád meg a valóságban is a boldogságot

Mert minden úgy tortenik ahogy te akarod

Enis ilyen vagyok

Van valami mondás is, hogy ne az álmaidban élj, hanem éld meg az álmaidat.

A romantikus könyvek és sorozatok virágkorát éljük, amikor (főleg) a tinilányoktól kezdve idősebb nőkig rengetegen rajonganak a műfajért. A baj akkor van, mikor túlságosan ragaszkodunk ehhez az álomvilághoz és a benne szereplőkhöz. A valóság nem dél-koreai romantikus sorozat, izmos-helyes-gazdag, talpig úriember és hibátlan bőrű és alakú, szerény-szorgos cukilány karakterekkel. Ha mégis ehhez ragaszkodunk, a valóság szürkének és kiábrándítónak tűnhet (NEM AZ). Ugyanúgy, ahogy az instán felbukkanó, agyonfilterezett vízesés vagy erdő sem úgy néz ki a valóságban.

Mégis: sokkal jobb egy olyan erdőben sétálni, ahol friss a levegő, érzed a növények illatát, hallod a patak csobogását, mint nézegetni valami túlszínezett kamut.