Bosszút álltatok volt tanáraitokon és iskolatársaitokon?
A tanárokon nem, ők nem tettek semmi rosszat. A paraszt, nem tanuló gyerekekből meg úgyis züllött felnőtt lett, akiknek egy része talán már éhen is halt.
Vannak náluk sokkal rosszabbak, akik Istennek képzelik magukat és mások felett rendelkeznek. Na, remélem ők sírkövet kaptak a Jézuskától.
Van olyan volt tanárom akinek én is odairnam
De nekem nincs olyan szerencsém hogy megbunhodjenek
Még nem, de ha lesz rá lehetőségem, akkor meg fogom ragadni.
Csak úgy egy üzenetet írogatni viszont nem nagy bosszú, így a módszerem sokkal gyakorlatiasabb lenne :D
Nem. Volt olyan matek-fizika tanárom, akinek - diák szemmel - eléggé szarkasztikus humora volt. Teltek az évek, - még osztálytalálkozó sem volt, mióta végeztem ebben az iskolában. Aztán "egyik pillanatról a másikra" megértettem, hogy mi, miért történt és lényegében egy furcsa, ám tanulókra nézve veszélytelen magatartás volt, amit megéltünk tanulóként és semmi több.
Hétvégente jártunk páran túrázni is ezzel a tanárral, - valójában ott történtek olyan beszélgetések, amelyeken keresztül valós esélyt kaptunk (a saját szintünkön) a néhai tanárunk gondolkodásmódjának megértésére.
Utólagosan azt érzem, hogy sok köze volt ennek az emberhez ahhoz, amivé lettem, - még halála előtt elkezdtem tisztelni, majd a haláláig tartottuk a kapcsolatot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!