Azok akik itt introvertált emberek, miből alakult ki nektek?

8as vagyok akik ide írtatok beszèlnètek arról,hogy milyenek voltak a szüleitek, családi hàtteretek?

Nálunk sok volt a vita azért mert faterom sokat ivott,sok pénzt költött italra kocsmára, hülye is volt tőle még ha nem is bántotta a családot meg mindig dolgozott de akkor is nehéz volt.

Sok üvöltès, veszekedés így nőttünk fel a testvèremmel.

Lehet ez is az oka annak,hogy nem vagyok egy nyitott típusú de nem akarom erre fogni mert lehet nincs köze hozzá meg biztos van olyan gyerek aki így nőtt föl és mégse introvertàlt

#11 Nálunk dettó üvöltözés meg alkoholista apa.

Eleve nem nagyon mertem áthívni senkit, mert azokkal is üvöltött, vagy szórakozásból megalázóan viselkedett velem. Meg szégyelltem, hogy egy alkoholista semmirekellő az apám.

Megmondom őszintén utólag sajnos a szegénységünk és igénytelenségünk sem segített. A fogaim elhanyagoltam, fürdés nálunk heti egyszer volt, emlékszem fiatalon az volt, hogy mi gyerekek fürödtünk majd ugyanabban a vízben anyám majd apám.

Olcsó ruhák amikbe könnyen bele is büdösödik az ember. Mellette eleve elég csúnya voltam. A lakásunk is mai szemmel nézve totál putri. Vashulladék meg szemét az udvaron, igénytelenség.

Bár anyám felnőttkoromban rávágta, hogy "én ilyen voltam" valójában csak a körülmények tettek zárkózottá.

Felnőttként szerencsére mind munkában mind hobbiban megtaláltam azokat az embereket, akik megtanítottak társaságban viselkedni, megtanítottá, hogy ki kell állnom magamért. És eleve dicsérve neveltek nem erőszakkal.

Én azt mondom, még az állatot is jutalmazással idomítjuk, tanítjuk. A saját gyerekünket akkor miért nem...

#12

Biztos van összefüggés az introvertálrság és a szégyenérzet között.

36 vagyok, de rémlik, hogy már általánosban kiközösítették a szegényebbeket, és ők mind introvertáltak voltak.

Talán már ilyenkor romlik az önbizalom.

Pedig hogy hová születik, arról senki sem tehet.

Nálam még az is szerepet játszott, hogy alacsony voltam, és nem feleltem meg a nemi sztereotípiáknak.

#11 Még ami eszembe jutott: apám például ha valamit elrontottam üvöltött. Anyám is. Így nyilván mindentől stresszeltem.

Ha valami "hülyeséget" mondtam, vagy csak rosszul mondtam valamit mert megakadt a nyelvem, akkor apám direkt kiröhögött, viccet csinált belőlem, gúnyosan utánozott. Öcsémmel rajtam röhögtek. Ezáltal nem is nagyon mertem megszólalni sokáig, de a mai napig is van időnként "mi van ha hülyének néznek" érzésem.

A vicc az, hogy akik ismernek azok azt mondják tök jó arc vagyok, egyáltalán nem vagyok antiszociális.

Vagy például mindig az volt, hogy apám bárhogy alázott, nem szólhattam vissza.

Ha visszaszóltam még anyám is lecseszett, hogy minek kellett, minek hergelem apámat. Meg maradjak csendben és akkor "hamarabb lenyugszik". Volt, hogy apám direkt hergelt majd rendőrrel fenyegetőzött, hogy rám hívja őket...

Utólag azt mondom első dolgom lenne rendőrt hívni minden esetben és elmondani nekik hogyan viselkedik. Minimum bevitték volna akkoriban.