Én lettem érzéketlen, vagy a kamasz lány nem látja, hogyan működik? /hosszú kifejtés/
Van egy diák kolleginám, szerintem 16, legfeljebb 17 éves. Órákat utazik a diákmunka miatt, pedig a városában van lehetőség ugyanerre. Többször talált meg engem a panaszaival, a tegnapival már négyszer mondta el ugyanazt (mármint szó szerint ugyanazt), hogy hát ő órákat utazik oda, aztán még órákat vissza, és mi ez már, hogy 8 órában osztják be, mert oké, 40 órában van, de akkor is... Ő ezt már nem bírja, ilyen sz@r, olyan sz@r.
Egyrészt amikor mondta, hogy mennyit közlekedik, fapofával feleltem a helyemen, hogy igen, tudom, már többször elmondta. Másrészt, rahedli diák szokott beírva lenni, és zömében ők mondják le a műszakot. Azt mondtam neki, hogy megértem, milyen nehezek tudnak lenni a napok, de ez egy munkahely, azt kell teljesíteni, amit bevállal. Ha sok a nyolc óra, ne legyen nyolc órában, én is vettem már le magam alacsonyabb óraszámba pár hónapig. Erre nem tudott mit mondani. Arra viszont hőbörgött bólogatva, amikor mondtam, hogy ha ez messze van, amit mondott, menjen a városában egy közelebbibe, hogy fog is, ez így milyen már. Én, aki sokadjára folytattam le vele hasonló fárasztó beszélgetéseket, azaz végighallgattam, kibújt belőlem, hogy nekem és másnak sem egyszerű, nekem ez főállás, ebből élek, nem a munkaszeretet hoz be. Nem tudom, hogy neki ez zsebpénz vagy kiegészítés, de a kényszer nagy úr. Nem ő az egyetlen, volt olyan kolléga, aki napi több mint két órát utazott be 12 órázni, mert rá volt szorulva.
Hát de ez így akkor is milyen már... - mondotta.
Huszonéves vagyok. Pár hónappal ezelőtt az efféle érzésekhez egészen máshogy viszonyultam, de az utóbbi időben, ahogy elegem lett a megbízhatatlan munkaerőből, hogy egy emberre több feladat hárul ezáltal, hogy maradjak túlórázni, úgy az ilyen tömény nyafogásokból is. Én lennék az érzéketlen?
#2
Nálam pl az van, hogy közelebb harmada-fele annyit keresnék mint így. Szerintem nem sokan ingáznak jókedvükben.
#5
“ Akkor keressen közelebbi munkahelyet”
Akkor a vidéki munkahelyek is fizessenek élhető bért.
A főállásomba (ami 8 óra, ez egy FŐÁLLÁS) utazok napi 1.5x2, tehát összesen három órát. Ez a kölyök iskola mellett teszi ezt, nyilván nem jókedvéből, jó eséllyel szükség van a jövedelmére a családi kasszában, és ha semmi dolgod mellette, akkor is kimerítő tud lenni, nem még, ha az iskola után teszed, és hazaérve még vár a házi feladat, a dolgozatra tanulás.
Nem tudom, milyen településszerkezet, lenne-e esetleg lehetősége közelebb is hasonló munkát vállalni, hasonló fizuért. Az viszont biztos, hogy egy 16-17 éves GYEREK nem jókedvéből, meg a legújabb iPhona-re gyűjtve vállal be ilyesmit, hanem nagyon szüksége van erre a pénzre. Nem is értem azt a részt, amiben azt taglalod, hogy leginkább diákok szokták visszamondani a műszakot - igen, ez létező jelenség, de ez a kölyök nem mondja vissza, miért rajta kell kitölteni, hogy általában a diákok megbízhatatlanok, mikor ő pont nem az? Te meg felnőtt ember vagy, aki ebből él, legyen már benned egy kis empátia, basszus.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!