Kb hány éves korotokig emlékeztek vissza? Mi a legkorábbi emléketek amire még emlékeztek?

Erről a kérdésről most hirtelen egy ovis emlék ugrott be, talán 6 éves koromból. Próbáltam hamarabbira is visszaemlékezni, azonban nem ment.

Az ominózus emlék:

Páran, lányok, egy kisebb körben ülve beszélgettünk az udvaron, majd arra terelődött a téma, melyik fiúk tetszettek nekik az oviscsoportból. Nekem azonban senki sem, így ezt meg is mondtam, mire nógatni kezdtek, hogy biztosan van valaki, olyan nincs, hogy nem vagyok egyikükbe sem szerelmes. Mire mondtam egy nevet. Utána nem sokkal később, véget ért a szünet, a téma utána nem került elő újból.

Következő kinti szünet alatt odajött hozzám a fiú, akinek a nevét mondtam, és kiabálni kezdett velem, hogy én "nem lehetek belé szerelmes, megértettem?". Teljesen ki volt akadva, és meg zavaromban annyit mondtam, hogy "rendben", és annyival le is zárult az egész dolog.

Egy dologra emlékszem a nagyon korai évekből, hogy bedobták a cumim a kályhába, és végignéztem, ahogy elég, anyukám pedig azt mondta, túl nagy vagyok már ehhez, le kell szokni róla, az oviban ki fognak nevetni, ha még mindig cumizok. Később pontosan fel tudtam idézni, hogy akkor hogy volt berendezve a szoba (az őcsém érkezésekor átrendezték), hogy ezt mondta anyukám, arra is, hogy milyen ruha volt rajtuk, és arra is emlékszek, hogy tudtam, hogy most sírni lenne jó, de annyira meg voltam döbbenve, hogy nem is sírtam. Valahányszor megemlítettem ezt a szüleimnek később, azt mondták, hogy ezt biztosan csak kitaláltam, vagy csak álmodtam, sosem történt ilyen. Már huszonéves voltam és külön éltem, mikor egyszer bevallotta anyukám, hogy tényleg megtörtént, és tényleg az volt a motiváció mögötte, hogy sajnos mivel bölcsi nem volt a 70km-es körzetben, kettő (2) évesen be kellett adnia oviba, és félt, hogy elutasítanak, amiért még túl kicsi vagyok hozzá, meg úgy volt vele, hogy úgyse emlékszem majd. Aztán már akkor rájött, hogy ez talán nem volt jó ötlet, mikor nem szóltam, vagy reagáltam semmit, csak végignéztem, és úgy gondolta, hogy ha elégszer mondja, hogy ezt csak álmodtam, akkor majd elhiszem.

Másik ilyen nagyon élesen megmaradt emlékem, hogy ráléptem a macska tappancsára, a macska pedig három lábon kirohant a házból, és beszaladt a szomszéd tujája alá. Sírva kérleltem, hogy nagyon sajnálom, véletlen volt, jöjjön haza, soha többet nem fog előfordulni, ezentúl odafigyelek, vagy hogy legalább engedje meg, hogy megnézzem, hogy nagyon megsérült-e. Egy idő után előjött, hozzámdörgölte magát, megnyalogatott. Nem tudom, éreztem-e azóta ilyen intenzív megkönnyebbülést, hogy de jó, minden rendben. Akkor négy éves lehettem, annyit tudok, hogy anyukám már terhes volt a testvéremmel, de még nem volt nagy pocakja. Az összes többi konkrét emlékem 6 éves kor utáni, azelőttről csak foszlányok maradtak meg, inkább érzések, képek, illatok, benyomások.