Jól látom, vagy az én hibám?

Az az érzésem, hogy nem bírnak az emberek, külföldön lakom, olyan országban, ahol konzervatívak az emberek, királyság stb

A nyelvet anyanyelvi szinten beszélem, mégis érzem, non verbális szinten a visszautasítást, nem néznek rám, ignorálnak, beszélgetést rövidre veszik.

Ha beszélgetek valakivel az az érzésem, hogy lerázni szeretne, amit mondok, azzal nem tud azonosulni.

Pszichológiából tanultam, hogy CSAK AZZAL TUDSZ AZONOSULNI, akit magadhoz hasonlónak látsz, pl külföldivel egyes népeknek nehezebb.

(Nem tudok egyelőre hazajönni, van 2 kiskorú gyerekem)

Több pszichológusnál is voltam ebben az országban, tőlük sem érzem az empátiát.

Egy szó sem jön ki a száján ami kimutatná, hogy legalább együttérez velem, hogy “megértelek ez nehéz lehetett, stb” semmi. (nem tanácsot várok)

Csak mint a robot, mint felír amit mondok es passz.

Egyszer szólt annyit fanyarul hogy hát ha te szereted a humorérzéket akkor te ezt ennél a népnél nem találod meg! Tehat engem különválasztott a néptől, habár anyanyelvi szinten beszélem a nyelvet es ittlakom vagy 25 éve azt mondja, hogy én es a másik nép.

Így szerintem mint terapeuta sem tud /akar segíteni rajtam. Hiszen én a szemében egy ufó vagyok, nem vagyok szőke kékszemű mint ők.

Az utcan az emberek hamar átnéznek fölöttem mintha egy szarkupacot látnának. Érzem valahogy az ellenérzést

Munkahelyekről kifúrtak.

De azért akarnom es keresnem kell a munkat.

Vajon beképzelem hogy utalnak?

Vagy ha igen, utálnak, tud nekem segíteni a terapeuta, aki NEM TUD velem empátiát érezni, azonosulni?

Mert egy külfödit lát bennem….