Mit lehet kezdeni egy céltalanná vált élettel?
Voltak terveim, de csak részben vagy egyáltalán nem sikerültek. Most meg csak elvagyok. Dolgozom és élek, de ennyi kb.
Ebből ki lehet valahogy törni, vagy ennyi az egész?
10-es válaszodban kimondtad: apránként!
Kicsi célok, sikerélmények, így éljed a napjaid. Aztán megerősödsz lelkileg, megjön közben az ihlet is új, nagyobb célok felé. Ne kapkodj, ne türelmetlenkedj. Csak csináld.
Tetszik amit az önismeretről mondtál kérdező, őszintének hangzik. Viszont szerintem az önismeret magában még csak félsiker. Az önismeret egy eszköz arra, hogy jobbá tegyük saját magunkat. Vagy akár a világot is :)
Tehát te azt mondod hogy ismered magad hogy kifogásokat fogsz gyártani. Na most ennek az lenne a következő - és egyben logikus - szintje, hogy az önismerettel elkezded lebontani ezeket a kreált kifogásokat, és helyette a tényleges cselekvés felé próbálsz haladni.
Ezen kívül szerintem is fontos a részsiker, sokan ott rontják el a céljaikat, hogy túl hirtelen akarnak túl sokat. A lendület pedig elfogy, feladják, nincs sikerélmény stb. Tehát kisebb léptékű célokat érdemes meghatározni. Lehet lesz aki ezért leszól téged, de nem kell velük törődni. Sokkal jobb kis lépésekben haladni folyamatosan, mint olyan ábrándokat kergetni amik jelenleg túl nagy diók lennének. Mert az rendesen haza tudja vágni az önértékelést, és eredendő sikertelenségbe, azon át pedig passzívitásba rakhat.
Ezen kívül szerintem az sem ördögtől való, hogyha az ember rájön hogy a régi céljai már nem passzolnak a jelenkori személyiségéhez (vagy csak a jelenkorhoz), akkor legyen rá nyitott hogy megváltoztassa a céljait is. Olyanra, ami a jelenhez jobban passzol. És ebben megint az önismeret hasznos lehet, csak te tudhatod mi tenne igazán boldoggá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!