Aki személyiségzavarban szenved az ahogy idősödik egyre magányosabbá és egyre "dilisebbé" válik? Ha ismertek ilyen embert ti hogy látjátok?

Az öregedéstől mindenki egyre dilisebb lesz. Az alapvető személyiségjegyei felerősödnek.

Önmaga karikatúrájává válik.

Minden retardáltnak van parja. Csam allandoan szakitas a vége. De masnap már ott fityeg mellettuk egy új.

A nárcik pszichok allandoan találnak maguknak hű szolgákat akik nekik csicskulnak.

Az utolsó tipust nem ismerem csam.

Borderline-nál nem ritka, hogy 40 éves korára már olyan jól kompenzál, hogy megszűnik a diagnózis, vagy legalábbis kimondottan enyhék lesznek a tünetei. Akinek ez nem jön össze, azok jó eséllyel lesznek egyre rosszabbul, és őket érinti leginkább a magányosodás.

A pszichopatáknak a saját szemszögükből nem "probléma" a zavaruk, szóval ők alapesetben nem "dilisednek" jobban az átlagnál. (Van, aki az egész életét leéli úgy jól szocializált, kényelmes pszichopataként, hogy teljesen átlagos, normális embernek hiszi magát, nem veszi észre, hogy az igazi emberi kapcsolatok nem úgy működnek, mint az övéi. A környezete persze észreveszi, hogy érzéketlen, de nem feltétlenül kártékony.)

A nárcisztikus zavart nem annyira ismerem, de gyanítom, hogy náluk igazán jellemző a "dilisedés".

Önmaga karikatúrája a többi embernél azokból lesz (már amikor nem a demencia okozza), akinek nem sikerült felnőni az öregkorhoz (mert az is a személyiségfejlődés egy állomása), mondjuk ez a mi kultúránkban már egy ideje elég gyakori, és külön súlyos olyanoknál, akik már a felnőtt személyiséget sem érték el, csak felvették szerepként. Ők végképp nem tudnak mit kezdeni az öregkorral, belőlük lesznek igazán bohócok.