Vannak olyan tettek, viselkedések, témák, amikben változtatok, ma már nem így csináljátok, szégyellitek, elvetettétek a korábbiakat?

Amikor elkezdtem dolgozni, 16 évesen diákmunkában, nyomultak rám a vén faszok. Otthon azt mondták ez ilyen, ne mondjak nekik csúnyát, nem szabad munkatársakkal durvának lenni, tűrjek és legyek kedves. Nem sokáig tudtam tűrni, próbaidő alatt mindig felmondtam. Volt olyan munkahelyem ahol taperolni is akart egy faszi. Rá akart venni hogy menjek vele haza, ne várjak a buszra. Nem értette meg hogy nem akarok vele menni. Mások előtt is erőltette hogy hazavisz. Nyilván én voltam a gheci, a hálátlan kis bunkó, láttam mindenki fején...Régebben anyám is mindig beszólt nekem, ha nem engedtem hogy hazavigyenek suliból az ismerősei, tehát belegondoltam hogy ő is engem nézne hülyének.

Belementem. kb 2 perc autózás után fogdosott volna. Nagy nehezen hazaértem.

Egy ideig megint nem dolgoztam, utána pedig elhagytam ezt a "tűrj el mindent" stílust. Igazi bunkó fasz lettem. Ha flörtölgettek rögtön leromboltam az egójukat, elmondtam milyen rondának tartom őket és csak azért beszélünk most is, mert egy helyen dolgozunk. Ingyen, munkaidőn kívül meg ne próbáljanak nekem írkálni, ne jelölgessenek facen. Qrvára kopjanak le rólam.

Nagyon bánom hogy régen visszafogtam magam, és tűrtem. Sokkal jobb lett volna minden, ha nem hagyom magam.

Volt egy idő, amikor főleg az akkori koromhoz képest (19 körül lehettem) extrém sokat panaszkodtam. Volt mire, nem arról van szó, csak sajnos nem mindig éreztem, hol a határ, és volt is egy valaki, akinek ilyen tekintetben visszaéltem a kedvességével, így szépen el is üldöztem magam mellől.

Az volt az az átvitt értelmű pofon, ami ráébresztett 1-2 dologra. Azóta látványosan visszább is vettem a panaszkodásból (bár még mindig van hová fejlődni), jobban oda is figyelek a "tálalásra", és a másikra is messze jobban figyelek.

Szégyellem, hogy azt a többéves barátságot így elszúrtam, de mivel a múltat nem tudom megváltoztatni, "legalább" tanultam az esetből.