Társadalmilag miért sokkal elfogadottabb, ha valaki az idős hozzátartozója mellé fogad gondozót, mintha a kisgyereke mellé?
Most igazából akárhogy nézzük vannak olyan élethelyzetek, amikor bizonyos emberek gondozásra szorulnak és az aktív családtagok kell átvállalják ezeket a terheket. Ők pedig dönthetnek úgy, hogy ehhez a feladathoz segítséget vesznek igénybe vagy akár teljes egészében delegálják másoknak nyilván megfizetve ennek költségeit.
Ha valakinek kisgyereke születik és úgy gondolja, hogy a saját testi, lelki egészsége megóvása érdekében fogad mondjuk bébiszittert, hogy néha segítsen neki, azt valahogy szúrós szemmel nézik. Rossz szülőnek tartják az ilyeneket, pedig, ha azt vesszük régen is az arisztokrata családokban pont így csinálták, a gyerekeket dajkák nevelték és sokszor tanították nyelvekre, zenére, viselkedési kultúrára. Most, ha valaki úgy gondolja, hogy kisgyerek mellett is szüksége van szabadidőre és megtudja fizetni a bébiszittert, akkor miért ne tegye? Attól még nagyon szeretheti és lehet kiegyensúlyozottabb az élete azért, mert van énideje is.
Ezzel szemben meg az idős hozzátartozók gondozását ma már nem kifogásolják annyira, akár otthonba adják, akár gondozót fogadnak mellé, valahogy az elfogadott, hogy ilyen esetben lehet segítséget kérni. Egy kapitalista társadalomban pedig minden szolgáltatás megjelenik, amire kereslet van. És, ha úgy vesszük az az idős hozzátartozó lehet ugyanúgy önfeláldozóan gondozta gyerekkorában azokat, akik most másra bízzák. Szóval igazából erkölcsileg mindkét esetet hasonlóan lehet nézni.
Egyetértek az első válaszolóval.
Csak az irigyek, akiknek nem telik rá, pofáznak ebbe is bele.
Semmi kivetni való nincs sem a bebiszitterben, sem a bejárónőben.
Írom ezt úgy, hogy nekem nem tellett rá soha.
Én azt gondolom, hogy azért, mert a gyereket a pár vállalja, ők egy család, kell, hogy legyen rá idő, ezért sokan a "minek vállaltad, ha másra bízod" narratívával kérik számon a szülőket. Plusz egy kisgyereket azért más etetni, pelenkázni, emelgetni.
Az idősek viszont már olyan értelemben nem a szűk családhoz tartoznak, mármint nem együtt élnek általában, nem mi vállaltuk őket, más életet élnek, sokszor távol, plusz azért egy 70-80-90-100+ kilós idős embert emlegetni komoly fizikai munka, ezt nem lehet elvárni olyantól, akinek nem hivatásos ápoló/szakember a foglalkozása.
Első vagyok, amit fontos megjegyezni, hogy a "prolik" bár az anyagi háttérre irigykednek, a maguk szegénységét mindig igyekeznek erényként beállítani, hogy nem azért nincs nekik valami, mert nem telik rá, hanem azért mert... és itt jön a másik leszólása.
Számukra az öregeknél sem elfogadott, hogy "otthonba vágod" mert hát csak addig kellett neked, míg felnevelt. Ha takarítónő kerül szóba akkor is jön a rosszindulat, hogy te lusta, semmirekellő vagy aki még takarítani sem tud. És ugyanez van a bébiszitterrel, hát te vállaltad, neked kell nevelni.
De ugyanez bárhol, megmagyarázza, hogy neki miért nem kell nagy ház, autó, nyaralás. Mindenre van egy kifogásuk.
Ez csak a szubjektív magánvéleményem, de ettől én "proli" vagyok akkor nincs mese elfogadom. De nekem az a benyomásom hogy sokszor akinek telik bébiszitterre, és él ezzel a szolgáltatással az azért csinálja mert
a, borzasztóan karrierista, és a szakmai előrehaladását a gyerek elé helyezi hogy vele töltsön időt. Vagy esetleg azzal cope-ol, hogy azért csinálja hogy a gyereke jövőjét biztosítja, közben pont saját magát vonja el a gyerekétől.
b, vagy ilyen önző kitartott modern housewife, aki le akarja valahova passzolni a gyereket, hogy nyugodtan el tudjon menni szoliba, fitneszbe, manikűr-pedikűrre, barátnőkkel borozgatni, bulikázni gyerek nélkül a Seychelle-szigetek stb...
prove me wrong
"Ha gyerek mellett dolgozni akar mindkét szülő, akkor muszáj lenne a béniszitter."
Az megvan hogy itthon tömegek vannak úgy hogy mindkét szülő dolgozik és úgy nevelnek gyerekeket? Van bölcsi, óvoda, jobb esetben a nagyszülő be tud segíteni.
Valószínűleg azért, mert a gyereknevelés nem csak a gyerek igényeinek a kielégítéseiről szól. A velük töltött idő, legyen az fürdetés vagy játszás, az kettőtök közötti érzelmi kapocs erősítéséről és a gyerek pszichés, kognitív és érzelmi fejlődéséről is szól. Nem csak azért látod el a gyereket, mert a jelenben nem tudja magát ellátni, hanem azért is, hogy felkészüljetek a közös jövőre. Ezzel szemben az idősek felnőtt emberek, akik szimplán segítségre szorulnak.
Ennek ellenére nem vagyok feltétlen a babysitterek ellen, szimplán leírtam a magyarázatot. Az pedig egy külön másik problémakör, hogy sok idős ember fizikai támogatást kap, de érzelmi és társas törődést már nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!