Akik úgy látják, sose volt egészséges/normális/építő (pár)kapcsolatuk, azok látják ebben a saját felelősségüket, szerepüket?

Igen.

Egy kapcsolat 2 emberről szól és 2 emberen múlik.

Mindenki csak mutogat az exére hogy mekkora egy sz.r ember, 0 önreflexióval. Olyat kevesen mondanak, hogy “ hát én sem úgy reagáltam ahogy kellett volna”, “ebben én is vastagon benne voltam”, stb.

Van, aki igen, felismeri, hogy mindig egy adott típust választ és ezért rosszak a kapcsolatai, csak tenni nem tud ellene.

És vannak a nárci típusok, akik mindenkit mérgeznek maguk körül, de ezért soha nem magukat érzik hibásnak.

Jó, akkor az én önreflexióm: évek óta randizgatok, vannak pár alkalmas-pár hónapos kis kapcsolataim, de mindig mindegyik zátonyra fut. Mindig más okból, de a lényeg ugyanaz, vége szakad. Ha nem lenne önkritikám, akkor mindenért a pasikat vádolnám, egyiket ezért, másikat azért (persze ezek részben jogosak is), de az én részem ebben az, hogy rájöttem, nem tudok párkapcsolatban létezni, boldog lenni. Nekem a kapcsolat egy folyamatos stresszforrás. Megfelelési kényszer, aggódás, hogy szeret-e eléggé/nem csal-e meg, nem fog-e elhagyni, hogy osszam be az időmet, hogy jusson rá elég, alkalmazkodni kell, megszokni a másik szokásait, életritmusát, hogy kezeli a konfliktusokat stb.

Nekem ez a világ legédesebb, legtökéletesebb pasija mellett is csak egy nyűg, púp a hátamon. Így én beláttam, hogy azért nem működnek a kapcsolataim, mert tudat alatt nem is akarom, hogy működjenek és ez biztos érződik is rajtam.