Miért vágyok ilyen fiatalon elköteleződésre és egy olyan stabil kapcsolatra ami kitartana életem végéig? 18/L
Szerintem nem feltétlenül az életed végéig való elköteleződésre vágysz, hanem csak egyszerűen egy kapcsolatra, hisz ahogyan írtad még sosem volt, sőt még azt sem tudod hogy voltál -e szerelmes.
Nagyon fiatal vagy, elköteleződni még nem kell. :) Az egy nagy felelősség és még bőven ráérsz ilyenen gondolkodni.
Először kóstolj bele egy kicsit, hogy milyen egy kapcsoltban élni és lehet, hogy utána már másképp fogod ezt látni. Ezzel most nem riogatni akarlak, hanem csak arra akarok rávilágítani, hogy ez nem egy olyan dolog amit el kellene kapkodni, pláne nem ebben a korban. Szerencsére már nem abban a világban élünk, ahol 18 évesen házasságot vártak a lányoktól egy random pasival, akibe még csak nem is voltak szerelmesek.
Először kezdj el ismerkedni, szerezz egy barátot magadnak. Viszont igaz, amit korábban írtak, ne várj rá, hanem tegyél is érte mert magától nem biztos, hogy jönni fog. Habár neked lányként ilyen téren jóval könnyebb dolgod van.
Sok sikert!
Két dologra gondoltam most, így hirtelen, mint válaszra a "miértet" illetően:
-nem feltétlenül elköteleződésre vágysz, hanem egy kapcsolatra, ami magába foglalja az elköteleződést is persze, de nem okvetlenül lenne egyenlő egy életen át tartó kapcsolattal.
-vagy sok olyan ember volt/van körülötted, akinek a szerelmi életével gond volt, és eléggé tele volt kavarásokkal, bonyodalmakkal. Neked meg (érthető okokból) nincsen ehhez, mindhez, kedved, ezért vágysz ilyenre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!