Van itt,aki érezte már úgy, hogy elrontotta az életét egy bizonyos dolog miatt és most úgy érzi sosem lesz igazán boldog? Vagy régebben ha ilyen helyzetben volt,mi lett azóta? Megoldódott ez?

Sok rossz döntésem volt ami ugye sajnos visszafordíthatatlan.

Több embert elengedtem.

Nem mertem időben állást váltani.

Nem utaztam el mikor nem számított volna, hogy mi lesz 5 év múlva.

Sokmindent nem mondtam el amit el kellett volna.

Azt mondják változtatni sosem késő....hát az lehet, hogy nem, de nem ugyanolyan 20 évesen mint 40 vagy 50.

Igen,amikor 25 éves voltam,akkor valakit beengedtem az életembe,akit messze kerülni kellett volna.De a szerelem ugye vak és süket..

Ergo az lett az eredmény,hogy anyagilag, lelkileg tönkretettek ,részben a naivságom és a jóindulatom miatt. Már nem tudom az éveket visszahozni,sem azt, amim volt és amim nincs...

Egy a tanulság,hogy nőket azóta sem engedek magamhoz közel,mióta ez a személy eltűnt az életemből. Nem is fogok sosem.

Az én esetemben az picit erős kifejezés lenne, hogy "elrontottam az életem", de hasonló érzés így is van bennem.

Gimi alatt eléggé zárkózott voltam, szinte abszolút nem jártam, családon kívül, emberek közé. Mert egyrészről suli-otthon világán kívül nem is nagyon létezett számomra más (nem hibáztatom őket, szimpla kijelentés az, hogy szüleim is ilyenek, csak ugye suli helyett munka nekik), másrészt meg jól elvoltam úgy. Voltak netes barátaim, igaziak híján, meg temérdek mennyiségű célnyelvi tartalmat fogyasztottam, neteztem, olvastam, sorozatot néztem, játszottam. A lényeg, hogy jól megvoltam úgy.

Aztán gimi végére történt egy 's más, és tényleg pár hét leforgása alatt betáblázódtak a mindennapok (vezetés, sulin kívüli sport és ahhoz köthető edzés pl.).

Akkor szembesültem azzal, mennyi mindenből kimaradtam, csak azért, mert nem mentem korombeliek, meg összességében emberek közé. Arról nem is beszélve, hogy talán, ha máshogy teltek volna a gimis évek, most nem lennék (ennyire) szociálisan kínos, jobban és ügyesebben kommunikálnék, és talán érdekesebbnek, megközelíthetőbbnek találnak a korombeliek. Főleg a fiúk.

Azóta, részben az egyetemnek hála, sikerült nagyon sokat fejlődnöm, de még messze nem tartok ott, ahol kellene ilyen téren. Sajnálom, hogy így alakult az egész, de próbálok nem keseregni rajta, hanem tenni azért, hogy jobb legyen.