Az szégyen, ha valaki olyan típusú, hogy nem lehet vele együtt élni?

Hát ha az, akkor én most nagyon szégyellem magam.

N

Igen, szégyen.

Én laktam ilyen emberrel közös kollégiumi szobában. Rémálom volt. Örültem, amikor félévkor volt némi mozgás (kirúgtak néhányakat) és másik szobába tudtam kerülni.

Aki nem hajlandó alkalmazkodni, az még munkatársnak sem jó.

"Ha kényszerhelyzetben van, pl. koliban kell laknia akkor meg megszokik vagy megszökik."

Vagy egyik sem, hanem másnak teszi pokollá az életét.

Szégyent azért érzünk, mert rosszat tettünk. Szerintem az, hogy egyedül élsz, mert nem akarsz máshoz alkalmazkodni, az nem rossz dolog, nincs mit szégyellni rajta. Szégyenre azok a dolgok adhatnak okot, amiket alkalmazkodásképtelenségedben teszel.

Ami talán morálisan kérdéses, hogy valaki inkább él egyedül, mint változtasson saját magán.

Nem az.

A gáz inkabb az, hogy a k_va magas albérletárak nem teszik lehetővé, hogy egyedül élhess.

Így boldogíthatsz másokat. Neked se lesz jó és nekik se.

De muszáj mert rá vagytok utalva anyagilag.

Ugyanebben a cipőben vagyok. Nekem nincsenek már nagy álmaim. Csak hogy ki tudjak fizetni egy élhető albérletet egyedül.