Az normális, hogy minél idősebb vagyok annál nehezebben tudom elviselni a gyerekeket?

30, ez nem így működik. A magas albérletárak nem egy egyetemista zsebének való, aki részmunkaidőben tud csak dolgozni. Hacsak nem levelezőn csinálja a sulit, de akkor ki kell azt is fizetnie, tehát megint ugyanott tart. Plusz milyen főállást talál diploma nélkül, aminek a fizetése nem az éhenhaláshoz elég? Maximum te egészited ki a részmunkaidős állásából befolyt összeget, hogy járhasson nappalira és te élvezhesd a gondtalan magányt. Ha ezt nem tudod megengedni magadnak anyagilag, még egy 5 évre számíts, amíg otthon van és eljut odáig, hogy talál egy normális állást.

Én 2014-ben diplomáztam, a csoporttársak java vagy otthon lakott még a szüleinél vagy albérletbe ment és a szülők segítettek be neki. Most 2024 van, gondolhatod hogy most hogy megy ez.

Persze ott van a másik alternatíva, hogy hozzáadod egy dúsgazdag pasihoz/nőhöz vagy megnyered a lottót és a nyeremenyt arra haszbálod, hogy veszel a gyereknek egy lakást és finanszírozod a költségeket, amíg tanul. :D

Én fordítva vagyok vele. Fiatal koromban kifejezetten utáltam őket, és ezt nem is titkoltam. Ma sem szeretem őket, de úgy vagyok vele, hogy ők is isten állatkái. Szerencsére a közelebbi családomban nem volt gyerek, senki nem próbálta rám sózni, hogy vigyázzak rá. Mindenesetre amennyire tudom, kerülöm őket.

N

Én gyerekként, fiatalon, tiniként szerettem a gyerekeket. Sokszor vigyáztam is kicsikre és játszottam is velük.

Aztán felnőttem és valahogy megutáltam őket és így nem is akarok gyereket. A nagycsaládos 3-4 gyerekes familiktől is rosszul vagyok mikor meglátom őket, apa nyakába 1 anya körül 2-3 gyerek.