Az nagy baj, ha az ember szereti a saját komfortzónáját?

Multicégnél dolgozom és ott mindig ezt mondogatják, hogy nem szabad benne maradni, örökké fejlődni, hajtani kell. Nyilván arra értik ezt, hogy olyan feladatokat is el kell végezni, amiket annyira nem szeret az ember, nem szívesen csinál meg.

Viszont magánéletben is sokszor felmerül ez a kérdés, hogy ki kell lépni és például maga a párkapcsolat vagy a gyermekvállalás főleg ilyen. Ha meg valaki úgy érzi a nyugis életet szereti, az tényleg akkora baj? Vagy munkában is miért a túlhajszolt életmód van ideálisnak beállítva? Mi van, ha valakinek elég az, hogy ledolgozza a nyolc órát és azt várja utána mehessen szociális életet élni, kirándulni, sportolni, stb. Ez akkora probléma? Azt elismerem, hogy kell egyfajta egyensúly ebben is, mert kell tartani a lépést a világgal, de pihenni is kell azért, feltöltődni.