A "Fat Acceptance" mozgalomnak mi értelme van?

Nem provokálni szeretnék.

Többször láttam már a mozgalommal kapcsolatos interjúkat, előadásokat, de szinte kivétel nélkül látni és hallani, hogy az egész egy nagy önbecsapás.

A legutolsó, közönséggel egybekötött kérdezz-felelek interjú pár nagyon túlsúlyos nővel is nem szólt másról, minthogy ők folyamatosan bizonygatták, hogy ők hiper-szuper-ultra boldogok így, ők simán megkérdőjelezték a kérdést feltevő, már lefogyott nők boldogságát, mert hát "mivel lettél boldogabb, hogy lefogytál", de ha ugyanezt a kérdést visszakapták, akkor már ment az áldozatpózban való tetszelgés, meg nekik "meg kell indokolni a létezésüket".

Arról nem is beszélve, hogy rendszeres a "Fat Acceptance"-ot hírdető emberektől a nevetséges hazudozás.

Az interjúban lévő 150+ kilós nő is azt mondta a közönségnek, hogy hát ő csak és kizárólag zöldséget és gyümölcsöt eszik, meg mindennap 1-2 kilométert úszik és mégis nagyon kövér. A kommentekben is írták, hogy nevetséges, mert még egy olimpiai sportolónak is kihívás 2 km-t úszni egy nap, nem hogy egy 150 kilós embernek.

De ennek mi értelme van? A folytonos "én 1000000%-ig elfogadtam magam és boldog vagyok" bizonygatás és hazudozás által mindenki látja, hogy nem boldogok, nagyon is tudják, hogy az extrém túlsúly kártékony és rossz, mégis pont az ellenkezőt akarják mindenkitől hallani, mert lefogyni nem hajlandóak.

Ne értsetek félre, engem nem érdekel, hogy ki hány kiló, csak azt nem értem, hogy ez nekik miért jó? A mozgalomban egyes kövérek már ott tartanak (youtube-n is vannak ilyenek szép számmal), hogy az edzőterembe járó embereket egytől egyig "kövérgyűlölőnek" meg "kövér fóbiásnak" nevezik, akik elvárják, hogy 1 ülőhelyért kelljen nekik csak fizetni akkor is, ha 2-3 kell nekik, és így tovább.

Nektek erről mi a véleményetek? Van ennek így valami haszna, vagy az egész egy nagy "illúzióban tartom magam, hogy minden szuper normális még akkor is, ha oxigénpalackra van szükségem".