"Akkor leszel igazán felnőtt, ha mindkét szülődet elveszted!" - Balázs Andi mondta ki ért egyet vele?

Én még akkor se szóval ez nem állja meg a helyét.

A szüleim ma is olyanokra képesek amikre és 40 évesen sem. Elintézni olyan dolgokat vagy embereket, amiket én ma se tudok. Cégeket is vezetnek. 4 et és a nevük sem kicsi.

Én szerintem 100 évesen se nőnék fel hozzájuk soha.

Ez hülyeség!

Attól, hoyg valakinek élnek a szülei, még lehet felnött, csak természetesen önállósodnia kell, nem a szülök nyakán élni!

Mindenki lehet felnőtt, nem ettől függ, egy 18 éves is lehet az, ha olyanok a körülmények. Azzal a részével értek egyet, hogy a szüleinknek (jó kapcsolatban) mi mindig a gyerekei maradunk. Én 40 évesen is haza mehettem akármikor, ha kellett valami, mindent megadtak és gyerek státuszban érezhettem magam. Persze nem a rossz értelemben. De amikor a szüleink meghalnak, már nem lesz hova "haza menni", nem lesz aki mindig segít a bajban, ahova haza rohanhatsz. És akkor leszel ilyen szempontból felnőtt, amikor nem lesznek szüleid, akik bárhol bármikor segítenek.

Nyilván az én otthonom is a sajátom, a férjemmel, a gyerekeimmel. Szeretjük, imádjuk egymást. A szülői ház, a szüleinkkel viszont másmilyen "otthon" volt és más az élet úgy, hogy tudom, nincsenek már.

Nem értek vele egyet.

Inkább Balázs Andit jellemzi ez a mondat. Hogy ő sosem tudott lelkileg önálló lenni a szüleitől, ezért amíg éltek a szülei, ő végig gyerekként viselkedett.

Inkább ez egy folyamat.

Milyen cuki egy óvodás mikor először hozza a lapátot és a seprűt, mert közreműködne a felnőttes dolgokban, és így tovább.

Aztán a rádöbbenés, hogy halandó vagy, az ártatlanság kora, az érés és így szép apránként eljut az ember a szerelemhez, barátságokhoz és a veszteségekhez egyaránt.

Mostanában a jóléti társadalmakban, egyre több ember megéri, hogy szinte csak nagyszülőként veszíti el a szüleit, akkor ők addig nem felnőttek, hátö.

Baromság. Mindkét szülőm meghalt. (Bár apám nem számít, mert nem volt része az életemnek.) Nem érzem magam felnőttebbnek, mint amikor éltek.

Annyi, hogy nincs "felettem" senki rokon, aki meghalna, én vagyok a következő. De ez nem felnőttség.