Mit árul el az az ember jelleméről, hogy mit ért el karrier tekintetében felnőtt korára?

Hogy stagnált e vagy fejlődött.

En pl nem értem azokat akik nyugdíjig 50 éven át betanizott munkásoks vagy 50 éven át tanárok vagy 50 éven át hegesztenek, 50 év alatt semmit nem tanulni. Fura.

Szerintem nagyjából semmit, de a stagnálással elsőnél lehet igazság bizonyos esetekben. Bár van egy barátom, aki bebetonozta magát egy szakmára és érettségi nélkül a munkája mellett k.b. semmi lehetősége nem lesz. Ettől még pedig egyáltalán nem elveszett ember, csak ez jött ki. Majd egyszer talán lesz valami. Ellenben van egy exem, akinél a bebetonozás tényleg sokkal rosszabb állapot és emiatt ment tönkre a távkapcsolatunk. Neki például kellett volna változtatnia szerintem. Nem is szerette a munkáját és idióta indokokból maradt. Szerintem ilyenre lehet gondolni, hogy szükség esetén sem lép tovább az ember.

35/F

Amit az #1-es írt. Tinderen én is beszéltem egy dekoratív nővel, aki annak idején egy egészen erős gimnáziumba járt. De aztán 18 évesen kitalálta, hogy nem tanul tovább, de még szakmát sem tanul. Miután a szülei megunták, hogy a semmire tartják el, elment melót keresni, így már 10+ éve dolgozik egy trafikban. Utálja a munkáját, de ennek ellenére 19-30 éves kora között semmit sem kezdett az életével (ennyi idő alatt 2 mester vagy 3 alapdiploma vagy 3-4 szakma, esetleg ezek kombinációja is belefért volna).

Ezt már én teszem hozzá spekulatív jelleggel, hogy szerintem az volt a "koncepció", hogy majd fog egy pénzes hapsit, aki eltartja élete végéig, de azért a férfiak sem most jöttek le a falvédőről...

Viszonylag sokmindent szerintem.

pl hogy kik veszik körül nap mint nap. Karriernől lehet következtetni hogy az hivatás vagy sem, ha az előbbi, akkor az sokat elárul a jellemről.

De úgy általában hogy mennyire ambíciózus, szeret-e tanulni, proaktív-e, vannak-e céljai, mit tesz értük stb.

Persze mindig vannak kivételes élethelyzetek, de ezek ilyen általános dolgok.

Kb azt, hogy tudja-e mit akar vagy sem. Én nem tudtam soha, ennek ellenére elég sok tudást halmoztam fel az évek alatt mindenféle területen, abszolút kihasználom az internet lehetőségeit, elvégeztem egy tanfolyamot is, meg egyéb kisebb kurzusokat, csak semmi nem fogott meg annyira, hogy komolyan elmerüljek benne. Viszont mindig a lehetőségeimhez mérten jól fizető munkákat kerestem, sosem életem annyira szarul, és nem panaszkodtam, hogy igazságtalan az élet vagy ilyesmi, mert tudtam, hogy én alakítottam így, ahogy, aztán már körvonalazódik egy konkrét terv.

Aki viszont állandóan panaszkodik a levegőbe, de semmit, értsd semmit nem csinál, csak hibáztat másokat, az egy elveszett, gyenge jellem.

Sokmindent elmondHAT róla, egyetértek az előttem szólóval.

Viszont ismerek olyan férfit, aki egész életében postásként dolgozott, de abba fektette az energiáit, hogy a gyerekei számára egy kivételesen szeretetteljes, békés otthont biztosítson. Naponta beszélgetett a gyerekeivel, vitte-hozta őket, számon tartotta az iskolai dolgaikat, a hobbijukat, nagyon aktívan részt vett a nevelésükben, zenélni tanította őket, kirándulni vitte őket stb.

Erről az emberről például nem azt mondja el az egysíkú és stagnáló karrierje, hogy egy semmirekellő, lusta, életképtelen, hanem azt, hogy minden fizikai és érzelmi erejét a gyerekeinek és a feleségének szentelte.

Ez csak azért írtam le, hogy van kivétel, és bár sokszor lehet korrekt következtetéseket levonni a karrierútból, azért néha árnyalt a kép.

Számomra semmit.

A karrier csak egy szelet az életéből.

9

Egy elég fontos szelet. A külső megjelenés is csak egy szelet, de azért sokat elátul egy emnerről.