Titeket nem rémiszt az öregedés gondolata? A fiatalság elszáll és vele az önfeledt szép gyerekkori emlékek. Nem nyomasztó ez?

A szép gyerekkori emlékek megmaradtak.

Nem vagyok ingerültebb, sőt inkább sokkal jobban érzem magam.

Bölcsebb vagyok, nem akarok megfelelni már senkinek. Élvezem az életet, mert tisztában vagyok magammal, mit akarok és hova tartok.

Igaz, de barátokat sosem késő szerezni. Persze ez függ attól is mennyire vagy nyitott és közvetlen, meg ilyenek. Viszont megnehezíti a dolgot ha az ember picit introvertált, magának való.

Fene se tudja nálam miért jön elő néha amiről fentebb írtál, talán mert 45 évesen az ember akaratlanul is néha eltöpreng a mulandóságon. Hiába na, a B. oldal forog :D ezért kell sportolni, szeretni, és megtalálni a stresszoldás valamilyen formáját.

"Gimnáziumban lehet életreszóló barátokat találni, "

én ott csak traumákat szereztem :/

Ez függ rajtad is. A barátságot ápolni kell, ennek hiányában tényleg felszínessé válik. Jómagam is azon kapom magam néha, hogy így viselkedem, nem keresem a másik társaságát, vagy ha találkozunk épp hogy felszínes dolgokról beszélünk.

Ami a gyerekkort illeti, életem legboldogabb szakasza volt, noha nem volt sok barátom. Ugyanez igaz a gimire is. Akkor azt gondoltam egy életrevaló barátságot kötöttem, de aztán közbeszólt az élet.