Nem ijesztő a tudat, hogy halál után nincsen semmi?

A halál az egyetlen, ami előtt izgulok, de nem leszek tudatában, mikor halott vagyok. Egész életemben akármi miatt izgultam, érettségi, szex, fogorvos, eljött az, amikor át kellett élni, és utána össze tudtam hasonlítani a dolgokat. Végig volt tudatom. A halál pont azért fura, mert lehet tőle félni, de csak most. Mikor már halott vagy nem, és tudom, hogy ez egyszerűen hangzik, de ha valóban belegondolsz, akkor megrémiszthet.

Akit érdekel, nézzen utána a terror management theory-nak.

A reinkarnáció baromira para lenne, ha bizonyíthstó lenne.

Szerintetek milyen gyorsan jutnánk el odáig, hogy előző életekből származó adósságokat is a nyakunkba varrnának valami cégek?

Vagy mondjuk az előző életedben Észak Koreában éltél? Hát bocsi, de most is az ő tulajdonuk vagy, szóval jogilag költözz oda egy életre.

Szerintem megtalálnák a módját, hogy ezzel is kínozzák egymást az emberek, nem az lenne hogy kapsz egy új esélyt javítani.

Lássuk be, az emberiség egy jó része, különösen az, akik kiharcoltak maguknak valami magasabb pozítciót, etikátlanul tették ezt, nem érdekli őket a spiritualitàs, csak a saját vagyonuk.

Szerintem nem ilyesztő és nem szomorú.

A sok vallás és egyéb szakrális, ősi bölcseletek világmagyarázatai ebben segítenek. Nem a túlvilági élet meg ilynekkel, hanem az élet dolgainak fontosságáról (szakralitás) és nyugott halálértelmezést elősegítő helyes életvitelről tanítva.

Nem csak arról van szó, hogy mi van utána, hanem annak megértéséről mi van előtte.

Nem, nem az.

Én egy nagyon vallásos katolikus családban nőttem fel, számomra felszabadulás volt rájönni, hogy nem, a halál után nincs semmit, egyszerűen megszűnök. Ahogy sokan mások már megszűntek előttem. Nagyon durva volt, mikor először találkoztam a halállal, egyik nagypapám meghalt, és azzal magyarázták a kisgyerek énemnek, hogy ő mostantól a Mennyből mindig figyel, konkrétan két napig tartottam vissza a szart, mert kényelmetlen lett volna nekem, hogy lásson szarni. Iszonyatos terhet tettek rám ezzel, kamaszként mindig szégyelltem magamhoz nyúlni, szégyelltem lefeküdni az első szerelmemmel, mert biztos mozizzák a mennyből. Attól még mindkettőt megtettem, de kísérte egy bűntudat.

Én jelenleg őszintén remélem, hogy nekem van igazam, és a halál után nincs semmi. A mennyben unatkoznék, a pokolban szenvednék, újjászületni meg nem akarok, én azt a szart nem csinálom végig még egyszer.

46 de jól megfogalmaztad.

Igen, ez a baj a katolikus világnézettel, hogy hatalomelvû.

Minden alá és fölé rendeltség, rangsor szerint megy. Mindenkit figyel valaki, mindenki része ennek a táplálékláncnak, és a legnagyobb motiváló erô a félelem.

Ez nekem undorító.

Akik tévesen élik meg a katolikus hitüket, sajnos ott tényleg úgy tűnik, hogy a félelem az alap.

De a helyesen megélt hit még a legnehezebb dolgokon is átsegít és hatalmas tetteket segít véghez vinni másokért.

#15 "Ott van Jézus. Vele minden Szentmisében találkozik az ember. És Ő bizony a halálból jött vissza."

Az nem Jézus, hanem mindössze víz, cukor és tojás, amit a keresztények természetfeletti tulajdonságokkal ruháznak fel, tehát nem bizonyít semmit.

Kérdező!

Érdemes saját kérdésed megfogalmazásán eltűnődni.

"nem ilyesztő a tudat...?" kérdezed.

És ezt szó szerint értelmezted?

Tehát tudatosult benned, hogy a "tudat" mibenlétét, és működési módját feszegeted tulajdonképpen?

Főleg, hogy a kérdés részletezésébenm, ahogy felsorolsz dolgokat, azzal azt beszéled el, hogy a te tudatodban mi fontos, és miként léteznek a dolgok. Azaz miként látod a világot.

Nem akarom hosszan kifejteni, mert szerintem a következő lépés követhetősége egyszerűen átlátható:

A tudatodat, azaz a világlátásod megváltoztatásával nagyon jól lehet kezelni a félelmeidet.

"De akkor mi végre létezünk? "

Ez nagyon jó kérdés. A válasz pedig az, hogy: "azért, hogy keresd erre a választ"