Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Jogosan érzem úgy, hogy az...

Jogosan érzem úgy, hogy az emberek többsége annyira egoista, hogy már a gonosz jobb szó rá?

Figyelt kérdés

Mindenki csak a saját jólétével van elfoglalva. Jól kereső embereknek is az az egyetlen szempont az életükben, hogy mégjobban keressenek. Az egyáltalán nem szempont, hogy a munkájuk hasznos legyen a társadalom számára. (Vagyis szempont az ő állításuk szerint, de valahogy mindig kihozzák, hogy az aktuális, jobban kereső munka még az előző nagyon hasznos munkánál is hasznosabb.) Egyáltalán nem szerepel a napi gondolataik között, hogy amit csinálnak akár munkában, akár szabadidőben, az környezetbarát-e vagy erkölcsös-e. A legvisszataszítóbbak pedig akkor, amikor adományozásról van szó. Mikor adtam penzt az ukrajnai háborúból menekülteknek, az volt a válaszuk, hogy a többi száz háború áldozatainak miért nem adtam. Meg hogy erkölcsileg ők a jók, mert nem támogatják az afrikai túlnépesedést (szemben velem, aki a támogatásaimmal indirekten ezt segítem elő).


De most nem is csak gazdag emberekről beszélek. A legelesettebbek gondolataiból is azt szűröm le, hogy ha egyszer megnyerik a lottót, akkor majd ők is magánrepülővel utaznak a Bahamákra, és leszarják majd azt az ökológiai lábnyomot, amit ezzel okoznak. Vagy ott a hatos lottót megnyert hajléktalan pár esete, akik egy hatalmas lehetőséget kaptak az élettől, hogy jómódban és társadalmilag hasznos életet éljenek, de csak az előbbire volt szükségük, és az se sikerült.


A leírásom után mit gondolsz, téged is gonosznak tartanálak? Ha igen, félreismerlek?


2024. febr. 4. 13:39
 71/100 anonim ***** válasza:

Prolik ismérvei: haszontalanság, igénytelenség, primitívség.

Jellemzően alacsony iskolai végzettségűek, ebből adódóan alacsony értékű munkát is végeznek, többnyire mindenre alkalmatlanok.

Jellemző még rájuk az irigység és a lustaság. Mindenkit gyűlölnek, akinek egy hamutállal is több van. De ők maguk semmit sem tesznek azért, hogy nekik is több legyen, elvárja hogy neki mindent alanyi jogon adjanak, csak azért mert ő a világon van. Dolgozni nem szeretnek, csak inni, enni, meg wc-zni.

2024. febr. 4. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 72/100 A kérdező kommentje:

És ezek közül melyik nem igaz a mérnökökre?

A haszontalanság mindenképpen igaz, hisz amiket megterveznek, azokra senkinek nincs semmi szüksége, legfeljebb a lusta proliknak vagy lusta gazdagoknak.

Primitívség megintcsak igaz; ahány mérnököt ismerek, fogalmuk sincs a kultúráról, a világról vagy a törtenelemről.

Az alacsony értékű munka meg pláne igaz, hisz még annyit se ér a munkájuk, mint a futószalag mellett dolgozónak. A futószalag mellett nagyon sok nélkülözhetetlen dolgot csinálnak, de manapság egy mérnök már semmi olyat nem csinál, amire egy normális (értsd: nem habzsoló) embernek szüksége lenne.

A lustaságról meg ne is beszéljünk. Mennyit is hajlandó egy mérnök dolgozni egy nap? 2 órát?

2024. febr. 4. 21:56
 73/100 A kérdező kommentje:
Ja, és az, hogy nekem is LCD tévém van itthon, az nem azt jelenti, hogy szükségem volt a mérnökök munkájára, hanem azt, hogy képcsöves tévét akartam venni, de nem árultak.
2024. febr. 4. 22:00
 74/100 A kérdező kommentje:
Sejtettem, hogy igazam van.
2024. febr. 4. 22:13
 75/100 anonim ***** válasza:
Meghagylak ebben a tudatban, hogy igazad van! Legyen valami kicsike öröm az életedben.
2024. febr. 4. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 76/100 anonim ***** válasza:
Tévére nem is lenne szükséged alapból. Se képcsövesre, se semmilyenre. Luxus.
2024. febr. 4. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 77/100 A kérdező kommentje:
Akkor neked miért van tévéd?
2024. febr. 4. 22:19
 78/100 anonim ***** válasza:
Nekem azért van, mert nekem semmi bajom a lustasággal meg a luxussal. Te nyavalyogsz itt ezen, szóval te vagy képmutató.
2024. febr. 4. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 79/100 A kérdező kommentje:
Ja, véletlenül se az a képmutató, aki a luxuscikkei mellett arról beszél, hogy a szegenyektől kell megvédeni a bolygót.
2024. febr. 4. 22:32
 80/100 anonim ***** válasza:
#81 És a tévére miért volt ennyire szükséged, hogy olyat is megvettél belőle, amilyet nem is akartál? Vagy miért nem vettél egyet használtan? Úgy biztosan találtál volna akármilyet.
2024. febr. 4. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!