Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Jogosan érzem úgy, hogy az...

Jogosan érzem úgy, hogy az emberek többsége annyira egoista, hogy már a gonosz jobb szó rá?

Figyelt kérdés

Mindenki csak a saját jólétével van elfoglalva. Jól kereső embereknek is az az egyetlen szempont az életükben, hogy mégjobban keressenek. Az egyáltalán nem szempont, hogy a munkájuk hasznos legyen a társadalom számára. (Vagyis szempont az ő állításuk szerint, de valahogy mindig kihozzák, hogy az aktuális, jobban kereső munka még az előző nagyon hasznos munkánál is hasznosabb.) Egyáltalán nem szerepel a napi gondolataik között, hogy amit csinálnak akár munkában, akár szabadidőben, az környezetbarát-e vagy erkölcsös-e. A legvisszataszítóbbak pedig akkor, amikor adományozásról van szó. Mikor adtam penzt az ukrajnai háborúból menekülteknek, az volt a válaszuk, hogy a többi száz háború áldozatainak miért nem adtam. Meg hogy erkölcsileg ők a jók, mert nem támogatják az afrikai túlnépesedést (szemben velem, aki a támogatásaimmal indirekten ezt segítem elő).


De most nem is csak gazdag emberekről beszélek. A legelesettebbek gondolataiból is azt szűröm le, hogy ha egyszer megnyerik a lottót, akkor majd ők is magánrepülővel utaznak a Bahamákra, és leszarják majd azt az ökológiai lábnyomot, amit ezzel okoznak. Vagy ott a hatos lottót megnyert hajléktalan pár esete, akik egy hatalmas lehetőséget kaptak az élettől, hogy jómódban és társadalmilag hasznos életet éljenek, de csak az előbbire volt szükségük, és az se sikerült.


A leírásom után mit gondolsz, téged is gonosznak tartanálak? Ha igen, félreismerlek?


2024. febr. 4. 13:39
 11/100 anonim ***** válasza:

"A kérdésemben pont nem a futószalag mellett dolgozó félig értelmi fogyatékosokról beszéltem"



Ahogyan beszélsz másokról, mindent elárul rólad. Ezzel most te olyan szent vagy? Te nem vagy gonosz ezzel, dehogy.... de azért prédikálj nyugodtan az erkölcsről. (ja és még mielőtt belém kötnél, nem, nem gyárban dolgozom. )


Amúgy most a neten könnyű okoskodnod, én azért megnézném, hogy te elvállalnál ilyen jobban fizető munkát. Nyilván te nem....


A mondandód többi részére azért nem válaszolok, mert úgy is találnál megint valami kifogásolni valót, a végén meg persze én lennék fogyatékos.

2024. febr. 4. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/100 anonim ***** válasza:
100%

"De egy 7-800 ezret kereső ember semmilyen megélhetési problémával nem rendelkezik, ami indokolná, hogy lecseréli a munkáját egy tisztességtelen, de jobban fizető munkára."

. Jogosan érzem, hogy nálad a jobb fizetés és a tisztességtelenség korrelál?

2024. febr. 4. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/100 A kérdező kommentje:

"Jogosan érzem, hogy nálad a jobb fizetés és a tisztességtelenség korrelál?"


Szerintem a kérdésemben több szempontot is leírtam, hogy miért gondolok tisztességtelennek valakit.

2024. febr. 4. 14:45
 14/100 anonim ***** válasza:
74%
Valahogy nem nagyon fog érdekelni mondjuk a májusban esedékes tenerifei "előnyaraláson", hogy egy kretén gyakoris kérdező gonosznak tart...
2024. febr. 4. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/100 anonim ***** válasza:
100%
Szóval aki futószalag mellett dolgozik, az szerinted azért van ott, mert értelmi fogyatékos... Ajjajj... ki fogod itt ezzel húzni a gyufát. Gyakorin elég sok olyan ember van, akik a soron dolgoznak.
2024. febr. 4. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/100 A kérdező kommentje:

#24


Mert buta ahhoz, hogy ennél nagyobb presztízsű munkát végezzen. Talán szerinted más okból dolgozik ott?

2024. febr. 4. 14:49
 17/100 anonim ***** válasza:
100%

25



Nem a 24-es vagyok, de annyit hozzászólnék, hogy igen. Van, hogy az ember más okból dolgozik ott és nem azért, mert alacsony az IQ szintje. De látod, ezért néz itt téged mindenki enyhén szólva szűklátókörűnek, mert egyszerűen képtelen vagy egy kicsit más szemmel nézni a dolgokat. Olyan sokféle emberi soros van, miért elképzelhetetlen, hogy valaki értelmes, attól, mert gyárban dolgozik?

2024. febr. 4. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/100 anonim ***** válasza:
Magyarok vagyunk, azaz kipcsák: tehát igaz.
2024. febr. 4. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/100 anonim ***** válasza:

Szerintem hazug az a társadalmi toposz, hogy a szegénység esztétizál. S a pénz, a gazdagság ami megront, ami korrumpál. A magyar irodalomban is ez egy toposz, hogy a szegények, azok a nemesek. S ha csak a paraszti irodalmat nézzük, s a paraszti témáknál maradunk a 19. század közepéig a becsületes, rendes magyar szegényembernek az alakját, mindig szembe lehetett állítani másokkal. S akkor jöttek Móricz Zsigmondnak a paraszttörténetei, mint a Tragédia vagy az Egyszer jóllakni, ahol a nyomorban élőknek az a vágya, hogy egyszer halálra zabálhassák magukat. S a Móricz Zsigmondnak a parasztörténeteiben a szegények, azok durvák, erőszakosak, mohók. S akkoriban ez felháborította a magyar nyílvánosságot, hogy a szegényekről milyen képet rajzol a Móricz. Pedig az volt a valós kép.

Ugyanis ezek között az emberek között nem szolidaritás van, nem segítőkészség van, hanem a másik emberbe való beletaposás, a másikba való belemarás. Mi a középosztályból lefelé pillantva, szeretnénk romantizálni ezt a közeget, mert szeretnénk hinni a tisztes szegénységben. De az a helyzet, hogy szegénység nem lehet tisztes. A szegénység kivetkőzteti az embert önmagából, s a nélkülözés az embert megfosztja az emberségétől.


Aki látta David Lynch Elefántember című filmjét, ami egy nagyon jó film és egyáltalán nem a David Lynchnek a filmnyelvén készült, mint pl. a Mulholland drive vagy a Lost highway, ellentétben Az elefántember egy nagyon jól érthető, lineárisan elmesélt történet, s semmiféle David Lynch-i tudattalan felfakadása és idősíkok közötti ugrálás nincs benne. Ez a film arról a világról szól, amiről a Móricz Zsigmond is ír, a nyomortelepek világáról, ahol ember, embernek farkasa. S szociális munkások is erről számolnak be.

2024. febr. 4. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/100 anonim ***** válasza:
75%

#25 Mert pl. olyan helyzetbe került, hogy azonnal kellett neki munkát találnia, és nem ért rá keresgélni, ott meg azonnal volt felvétel. Vagy olyanok voltak a körülményei, hogy még érettségi előtt el kellett mennie dolgozni, vagy szakmája annyira szarul fizet, hogy jobban megéri neki a 3 műszak, stb. Ilyen okok miatt vannak a futószalag mellett emberek, nem azért, mert értelmi fogyatékosok. Őket eleve nem veszik fel olyan gyárba, ahol gépeket kell kezelni vagy össze kell szerelni valamit. Akiknek gond van az értelmével, de dolgozhatnak, ők általában csomagolni szoktak, vagy konyhán mosogatni, takarítani, stb.

Semmi fogalmad nincs a körülötted lévő világról csak a fotelből pattogsz. És nyilván még abszolút semmi tapasztalatod nincsen a munka világából vagy az önálló életből, azért írsz ilyen hülyeségeket. Egy otthon ülő, munkanélküli felnőtt lehetsz, akit a szülei tartanak el és szolgálnak ki és gőzöd nincsen, hogy emberek hogyan és miért vállalnak el munkákat.

2024. febr. 4. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!