Jogosan érzem úgy, hogy az emberek többsége annyira egoista, hogy már a gonosz jobb szó rá?
Mindenki csak a saját jólétével van elfoglalva. Jól kereső embereknek is az az egyetlen szempont az életükben, hogy mégjobban keressenek. Az egyáltalán nem szempont, hogy a munkájuk hasznos legyen a társadalom számára. (Vagyis szempont az ő állításuk szerint, de valahogy mindig kihozzák, hogy az aktuális, jobban kereső munka még az előző nagyon hasznos munkánál is hasznosabb.) Egyáltalán nem szerepel a napi gondolataik között, hogy amit csinálnak akár munkában, akár szabadidőben, az környezetbarát-e vagy erkölcsös-e. A legvisszataszítóbbak pedig akkor, amikor adományozásról van szó. Mikor adtam penzt az ukrajnai háborúból menekülteknek, az volt a válaszuk, hogy a többi száz háború áldozatainak miért nem adtam. Meg hogy erkölcsileg ők a jók, mert nem támogatják az afrikai túlnépesedést (szemben velem, aki a támogatásaimmal indirekten ezt segítem elő).
De most nem is csak gazdag emberekről beszélek. A legelesettebbek gondolataiból is azt szűröm le, hogy ha egyszer megnyerik a lottót, akkor majd ők is magánrepülővel utaznak a Bahamákra, és leszarják majd azt az ökológiai lábnyomot, amit ezzel okoznak. Vagy ott a hatos lottót megnyert hajléktalan pár esete, akik egy hatalmas lehetőséget kaptak az élettől, hogy jómódban és társadalmilag hasznos életet éljenek, de csak az előbbire volt szükségük, és az se sikerült.
A leírásom után mit gondolsz, téged is gonosznak tartanálak? Ha igen, félreismerlek?
A 16-os kommentedben ezt írtad, a "félig értelmifogyatékos" szalagmunkásokról kérdező: "Mert buta ahhoz, hogy ennél nagyobb presztízsű munkát végezzen. Talán szerinted más okból dolgozik ott?"
A 72-es kommentedben, meg emígy a mérnökökről: "még annyit se ér a munkájuk, mint a futószalag mellett dolgozónak. A futószalag mellett nagyon sok nélkülözhetetlen dolgot csinálnak,"
Most akkor? XD
#93
Ez a kettő mitől zárja ki egymást? A mérnök nagyobb presztízsű munka attól függetlenül, hogy semmi hasznosat nem csinálnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!