Mi lehet itt velem a probléma? Hol ronthatom el?

Meg se szólalnak az osztályban, de az ilyenek behazudják, hogy velük ordítozva volt.

Utálom az olyan szarokat, akik mindig ilyeneket hazudoznak, mint te, kérdező.

Nagyon összeszedetlenül fogalmazol. Ha ez élőben is ilyen, a kommunikációs problémákból is lehet konfliktus. Például ez rögtön egy fejlesztendő terület lehetne.

A példáid pedig:

"Majd valaki úgy dönt hogy ezt mondja neki és azok akik igazából egyetértenek, de mégis ellened állnak ki, akkor szerinted az milyen"

Erre két ötletem lehet: 1. Valójában nem értett veled egyet senki, csak félreértetted; 2. Mások se bírták az illetőt, de te a vártnál agresszivabban konfrontálódtál vele és ezzel nem értettek egyet.

A 8-as hozzaszólásodban írt példánál meg talán értem, miért vágtad oda a zaklatónak a tragediáját, valószínűleg magadban úgy érezted, hogy megérdemelte, ami történt vele. De miután kimondtad, már te is tudtad, hogy fájdalmat okoztál neki, nagyobbat mint ő neked. Az, hogy a bully fiú két éven át fellökött a suliban, nem hasonlítható össze azzal, hogy pl. meghalt az anyja.

Meg általában akit bántanak, kevésbé képes bántani mást, vagy hamar bűntudata lesz.

De egyébként a kulcs az, hogy tanulj és képezd magad. Minél világosabbak a gondolataid, minél kevésbé ösztönvezéreltek, annál kevesebb konfliktusba kerülsz majd.

Azt már tudod, hogy a beszólásban is vannak határok. Azért az, hogy egy tragédiát te arra használsz fel, hogy bántsd vele a tragédia elszenvedőjét már jóval túllépi azt a szintet, amit az osztálytársad csinált.

Az meg, hogy ennyire kilengsz meg annak az oka, hogy nincs egy mértékletesség. Hagyod, hogy megtelj, amíg nem robbansz, ezért van az, hogy az elviselhetetlen súlyú teher alatt a legdurvább sértést találod elsőre a legjobb visszavágásnak és később kapcsolsz, hogy rosszul gondoltad.

Nagyon nincs egyensúlyban a viselkedésed, egyszer örjöngsz aztán sírógörcsöt kapsz és bocsánatért esedezel. Bocsánat, de ha én azt látnám, hogy egyszer a fejemhez vágod, hogy legalább neked még él az édesanyád, aztán meg később könyörögsz a bocsánatomért és sírógörcsöt kapsz, annyit szűrnék le az egészből, hogy komoly lelkigondjaid vannak és menekülnék, mert nekem ezek az éles hangulatváltások kellemetlenül érintenének. Arról nem is beszélve, hogy nekem nem tetszik, hogy én valakinek bocsássak meg egy ilyen hibát, mert hadd ne szomorkodjon szegény. Voltak hasonló mártírok az életemben, sosem azért kellett nekik megbocsátani, mert megértették, mit tettek és valami pozitívval helyre próbálták hozni, hanem, mert bőgtek mint az óvodások és a többiek meg baxtattak, hogy ne legyek már ilyen kőszívű.

Szerintem, ahogy többen is írták, tanulj meg úgy élni, hogy mindig legyen benned egy mérték, szabj határokat.