Ezek alapján ő introvertált, pábik beteg vagy szociális fóbiája van?
Az edzős társam (legjobb barátnőm)
4 éve került hozzám szorosabb barátságba. Amikor megismertem, nyitott volt barátságra bárkivel, önbizalommal tele volt és boldogan élte minden napjait, egyetlen egy könny sem gördült le az arcán, pedig minden nap találkoztunk. Tudom ettől függetlenűl amikor nem láttam sírhatott. Az utóbbi 1-2 évben azzal kezdődött az egész hogy amikor az edzőnk beszélt vele, a háta mögött az ujjai mellett elkezdte tépkedni a bőrt, utána oda álltam mellé és megfogtam hátul a kezét hogy ne csinálja tovább. Úgy voltam vele hogy biztos csak egy kicsit sok stressz érte azon a napon. De utána ez egyre sűrűbbé vált, és amikor ültünk még a lába is remegett. Egyre gyakrabban szomorú, bár tudom hogy ennek semmi köze az introvertált személyiséghez. Kb. 1 hónapja vettem észre rajta hogy az edzőknek remegő hangon, halkan köszön, amit vagy meghallanak vagy bunkónak tartják. Ő mindig is egy kicsit teltebb alkat volt, én voltam a vékonyabb, nádszál gyerek, és sajnos ő már több edzőtől is megkapta hogy fogyjon le, de az edzők viszont nem akarják megérteni hogy olyan gyógyszert szed amitől nem tud fogyni. Ez is jelentősen rombolta az önbizalmát amit szóvá is tett nekem. Emberekhez alig mer hozzá szólni. Pár másik barátomat is megkérdeztem erről ők azt mondták hogy biztos pánik beteg, vagy szociális fóbiája van, vagy esetleg introvertált. A mi közösségünkben teljesen jól ki jön a mai napig, semmi gátlása nincs. Tehát akkor most ő neki mi a "baja/betegsége,,
Introvertáltság az nem ezt jelenti. Igazából leírtad te is, hogy mi a valódi probléma. Lerombolták az önbizalmát, ami szorongáshoz, és félelemhez vezetett. Nem mer senkivel sem beszélni, mert fél, hogy mit gondolnak róla. Ezért is van az, hogy a ti társaságotokban máshogy viselkedik.
Idegenek=félelem
Barátok/ti=biztonság
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!