Mit gondolsz a vallásos emberekről? Megérted,hogy kapaszkodnak valamibe? Vagy inkább lesajnálod,szánod őket?

17: Azért zavar, mert felesleges és rosszindulatú ez a gyűlölködés.

Mindenki higgyen, amiben akar.

Ezzel most te sem vagy jobb, mint azok a szektások, akik mindenáron meg akarnak téríteni.

A frusztrált te vagy, ha ilyen kérdések kellenek, hogy kiéld magad.

És én nem lepontozó vagyok, hanem válaszoló. Ahogy már írtam, mindenre reagálsz, csak a normális válaszokra nem. Nem akarsz te sem beszélgetni, sem megérteni senkit.

Kérdező, csak a betegséges gondolatokra reagálok most:

Sok esetben érdemes lenne átgondolni milyen betegség is az... A legtöbb betegséget mi magunknak okozzunk, nemcsak úgy magától jön, vagy ahogy te fogalmazol, nem Isten betegít meg.

És sok beteg tudja is ezt magáról. Egy tüdőrákos mért ne mondhassa, hogy majd Isten megsegíti? Ha tudja jól , hogy ő maga hibázott, mert gyenge volt és nem tette le a cigarettát....., szidja ezért inkább?

Néném pl állandóan divatozik, a legnagyobb hidegben sem vesz fel sapkàt, rövid szoknya, vékony harisnya... Folyton taknyos.... Ki tudja milyen következményei lesznek, ennek, mikor adódik össze ez a sok megfázása és lesz súlyosabb beteg..., kàromolja majd Isten inkább????

Vagy időnként azt sem árt átgondolni, hogy ki milyen gonoszságot tett, amiért akár lehet büntetése egy betegség...

Utcànkban élt egy ember, aki úgy halt meg tüdőrákban, hogy sosem dohányzott. Kedves volt, úgy láttam szeretetben élt 2 felnőtt gyerekével és nejével. Nekem mindig olyan mintacsaládnak tűntek. Aha... Tévedtem. Csak a halála után tudtam meg, hogy volt egy korábbi házassága, meg egy első gyermeke. Egyszer csak jött egy nő, és hagyta magát szimplán elcsábítani. Ez lett a későbbi neje. Az első feleségét otthagyta, ráadásul úgy, hogy a közös gyerekükkel sem törődött annak ellenére, hogy sokszoros gondoskodást igényelt volna, hiszen mozgássérülten született... Csak a kötelező gyerektartást fizette. Gazdag is volt az ember az ősei által, de hogy az első gyereke ne örökölhessen, még a következő 2 gyereke kiskorában kettejükre írta a vagyonát. Gyakorlatilag nem is maradt így sok örökség utána, így zárta ki az első gyerekét.

Aztán jött neki ez a betegség és éveken át tartó szenvedés, hát bár én sem vagyok az a szorgalmas Istent hívő, de ilyenkor azért felmerül bennem egy, S más....

"nem Isten betegít meg"

Nyilván valaki más teremtette ezt a világot, és bele a rákot, meg a gonoszságot is.

@23: Aranyos ez a pár példa, de az nem ugye megvan, hogy újszülöttek, kisbabák, kisgyerekek is halnak meg mindenféle betegségben, amiről garantáltan nem tehetnek.

De az alap gondolat, hogy a betegségeinkről tuti magunk tehetünk, mert vagy gondatlanok voltunk, vagy biztos rosszat tettünk, már önmagában túl van a normális gondolkodás határain, és mondjuk ha valaki olyan olvassa, akinek teszem azt, haldoklik gyereke, párja, nem is tudom elképzelni, hogy jöhet le neki. Tömény gonoszság ez a gondolkodásmód.

Én nem hiszek, de örülök annak, ha annak segít, aki hisz ebben. (Nem gondolom, hogy maga Isten segítene, hanem inkább a hit.) Itt én külön veszem azt, hogy hisz Istenben és az Egyházat. Az Egyházat elítélem.

Ami nem tetszik, az az, amikor valaki rám akarja eröltetni ezt. A másik pedig ami nem tetszik az az, amikor valaki szegény, szüli a gyerekeket, azt se tudja mit egyen, de majd az Istenke megsegít.

Amikor nehéz időszakok voltak/vannak az életemben, akkor néha picit irigykedem azokra, akik tudnak hinni Istenben vagy legalábbis valami felsőbb hatalomban. Materialistaként - aki max. abban hisz, hogy egy érdekes kísérlet vagyunk egy felsőbbrendő lény iskolai feladatában - nehezebb erőt meríteni, amikor a "miért történt ez velem/velünk?" kérdésekben gyötrődünk. Mert persze vannak olyan helyzetek, amikor én tudok tenni azért, hogy jobb legyen, vannak megoldási lehetőségek stb., és vannak azok a helyzetek, amikor nem rajtam múlik valaminek a kimenetele vagy "senki" nem tehet róla, hogy ez vagy az így történt.

Nekem szerencsére a családom, elsősorban a férjem az, aki ilyenkor támaszt/vigaszt nyújt, de igen, jó lenne, ha ilyenkor _őszintén_ lehetne Valakit/Valamit hibáztatni vagy könyörögni hozzá vagy beszélni hozzá.

Nekem igazából 1-2 olyan ismerősöm van, aki vallásos, de velük nem téma a hitbeli életük, nem merül fel közöttünk (max. olyan szinten, hogy a gyerek katolikus gimnáziumba ment és akkor most ott mennyire veszik figyelembe a felvételinél, hogy pl. járnak-e templomba stb.). Engem nem igazán érdekel ki miben hisz, míg azzal másoknak nem árt és/vagy nem akar engem ebbe bármilyen szinten bevonni vagy javasolni, hogy forduljak a vallás felé (nem vallás, de egyik barátnőm ezoterikus, és egy időben nagyon tolta ezt, ott voltak kellemetlenebb szituk, mert nem vette észre, mikor elég már a témából).

A fanatikusok és az egyház az már nagyon más tészta sajnos. :(