20-25 év körüli fiatalok, nektek mennyire gyakran vannak programjaitok?

24 vagyok.

Az állítólagos "barátaim" már 19 éves koromban kikoptak.

Egyetlen egy barátom maradt aki az ország közepén lakik. Őt évente 1x látom, viszont havonta többször is beszélünk messenger hívásban vagy telefonon.

Nyilván ő vele, rengeteg minden történik amiről nekem fogalmam sincs, hogy milyen lehet, de meghallgatom mert örülök, hogy ő boldog.

Reggel dolgozok, délutánra meg megyek suliba esti tagozatra.

Ezen kívül? Nem, nem járok el sehova, max rokonokhoz. 21 éves koromban letettem arról, hogy ismeretség nélkül menjek bárhova. Erőltetni nem akarom, ha lesz olyan személy akivel érdemes akkor nyilván felmerül bennem a kérdés.

Barátok lekoptak, új emberekkel nem szövődött barátság. Munkatársakon kívül nem szoktam senkivel találkozni (apámmal élek, de ő nem egyszerűen ismerős és nem is barát). Nem járok el sehova, nincsenek ilyen érdeklődéseim. Mármint, nekem pl. a múzeum, koncert, diszkó nem buli. Van két kutyám, mellettük nincs unalom, és ha összefutunk kutyás ismerőssel, kedélyesen elbeszélgetünk, de az egész környéken egy ilyen jófej ismerősöm van a kutyások között, akivel tényleg szabadon eltársalgunk. Van, hogy egy hétig össze sem futunk, máskor heti többször és a boltban is. Hobbikból rengeteg van: írok, olvasok, Genshinezek, rajzolok, festek, varrok, szerkesztek, fordítok, netes ismerős sztorijának én vagyok az egyik lektora, zenét hallgatok, filmeket és sorozatokat nézek...

22/l

Hasonló helyzetben vagyok, mint a 2. válaszoló, a barátaim mind lekoptak (mindenki azért, mert barátnője lett), 2 barátom maradt, akik 180km-re laknak tőlem, 1-2 havonta találkozok velük személyesen, meg Messengeren szoktunk beszélni.

Új barátokat nem igazán találok, ha sport kapcsán bekerülök egy közösségbe (mostanában kezdtem el konditerembe járni) akkor úgy érzem, hogy ott már megvannak a klikkek, és mindenki elvan a sajátjában, jártam még boxolni, ott mindenki egy idő után abbahagyta, szóval ott azért nem tudtam senkivel összehaverkodni, most kondi mellett szoktam futni, de az meg elég magányos sport, a városban nincsen semmilyen futásos program, ahol lehetőség lenne pl csoportosan edzeni.

Az egyetemi barátaim is gyorsan lekoptak, a munkahelyemen én vagyok a legfiatalabb (24 vagyok), már hozzászoktam ehhez, lefoglalom magam.

Nem tudom, hogy mit kellett/kellene máshogy csinálnom, hogy ne így legyen, de ez van, ha lenne véletlen legénybúcsúm a jövőben, 2 ember kivételével nem lenne senki, akit megtudnék hívni, azért ez eléggé demoralizáló.

Úgy érzem, hogy ha valaki középiskola alatt (abban a korban) szociális volt, és szerencséje van és megmaradtak a haverjai, azok azok akiknek van társaságuk felnőttként is, akinek meg kikopott a társasága abból az időből, az magányos maradt később.

Nekem szerencsére van egy stabil baráti köröm, persze vannak kikopások, de szerencsére mindig próbálunk újabb embereket behozni a társaságunkba.

Mivel mindenki dolgozik ezért kb heti 1x tudunk rendesen találkozni, ilyenkor vagy beülünk valahova vagy kirándulunk vagy pedig társasozunk.

Mivel közel vannak az irodáink egymáshoz ezért ezen fellül heti 1x próbálunk egy közös ebédet összehozni.

Ettől függetlenül vannak idők amikor nem nagyon tudunk találkozni. És persze a fordítottja is igaz tud lenni.

Átlagosan hetente háromszor vagy négyszer megyek valamilyen programra, bár van olyan, hogy ennél ritkábban (vagy akár egyáltalán nem, például ha beteg vagyok) és olyan is, hogy ennél gyakrabban (vagy állandóan, például ha együtt utazunk).

24/N

Egyetem közepéig kikopott az összes barátság az életemből, de szinte egyik pillanatról a másikra, ami nem kicsit viselt meg. A legtöbbjüknek barátjuk lett, és a mai napig nincs rám idejük, igényük, de már beletörődtem. Örülök a boldogságuknak, nem erről van szó, hanem az bántott, hogy ilyen hamar elengedtek. Páran amúgy olyan szinten is, hogy már szülinapomkor sem írtak semmit sem..

Egyetem közepétől viszont elég szépen felpörgött a szociális életem; rendre születtek új ismeretségek, sokat jártam el egyetemi programokra, meg hasonlókra, azonban egyikből sem lett barátság, vagy közelebbi ismerősség. Nem tudom, mi ment félre, de nem jutottam előrébb barátok terén. Ha összefutunk, akár egyetemen, váltunk pár szót, meg mosolyogva köszönünk egymásnak, de több sosem lett belőle.

Ebben az időszakban gyakorlaton vagyok, ahol messze én vagyok a legfiatalabb. Pár embertől eltekintve mindenki (legalábbis szemtől szembe, hátam mögött nem tudom, mi megy) nagyon rendes volt velem, azonnal befogadtak, többen ismerősnek is jelöltek FB-n. Teljes értékű csapattagként kezelnek, ami bár baromi jó érzés, mégsem az igazi, mert azért mégis érződik, hogy elég fiatalka vagyok ott.

A beosztásom is olyan, hogy későn végzek, de osztottban vagyok, napközben pár óra szabadidővel, amikor meg mindenki dolgozik, és egyedül sem tudnék programokat látogatni. De így talán jobb is, mert legalább nem örlődöm azon annyit, hogy hiányoznak a barátok, a közös programok, mert az a szerencsém, hogy olyan a meló, ahol állandóan emberek közt vagyok, nagy a hajtás.

Az elmúlt évben, valahányszor programom volt, vagy a szüleimmel voltam, vagy az unokatesóimmal. Ezekre sem volt sok példa, sajnos. Szóval, jelenleg így állok :c

23/L