Hogy érint benneteket a sokasodó szegény emberek látványa? Szoktatok jótékonykodni?

Ne haragudj, de a "sokasodó szegény emberek"et konkrétan úgy értettem, hogy szegény emberek, akik 8-10 gyereket vállalnak; úgy mást jelent a kérdés.

A kifejtésre: nem, nem szoktam adakozni és nem is figyelek fel erre. Szívtelen vagyok?

Nem látok gyakran ilyet, valószínűleg nem olyan környékeken mozgok (errefelé inkább fiatalok vannak, családok, kevesebb nyugdíjas), nem metrózom (nincs olyan útvonalam, ahova kéne), szóval aluljárókban sem tartózkodom gyakran.

Nem szoktam adakozni, nincs erre felesleges pénzem, már nem használt ruhákat vagy egyebeket viszünk ritkán egy szervezetnek. (Nyilván nem gyűlik össze túl gyakran annyi felesleges cucc.)

Én sajnálom a szegényeket, elég szomorú hogy emelkednek az àrak és egyre több ember nem tudja màr lassan az alap dolgokat se megfizetni mert a fizetés egyre kevesebb sok helyen az àrak meg csak nőnek mint a bolondgomba sajnos!

Én szoktam adni lóvét a szegényeknek mert tudom milyen a nélkülözés.

Én nem vagyok hajléktalan de nagyon kevés pénzem van sajnos , mindig úgy kérek ismerőstől lóvét mert nincs költőpénzem már.

Magam bőrén tanultam meg, hogy mindenki a saját sorsának kovácsa. Manapság nem kell még diploma se a jó fizető álláshoz, sőt még csak az se kell, hogy valaki foglalkoztasson.

Az ilyen "szegény" emberek szájából mindig lóg a cigaretta, szóval azokat 1 cseppet se sajnálom.

Inkább a gyerekeiket sajnálom, mert azok nem tehetnek róla, hogy a szüleik életképtelen, csak dugni tudó ösztönlények.

A környezetemben nem olyan intenzítással, mint ahogyan az be lett harangozva, de emelkedő szinten van a téma. Nem adakozok spontán én, de a környezetemet látva, hogy: van, aki örül a kevés segítségnek, van, akinek Dáriusz kincse is kevés lenne, megint van, aki kap (jelképesen értve) 1 egységet, de 2-t kérne még.

Nem feltétlen olyan könnyű elhelyezkedni egy munkára, mint ahogyan azt sokan ugatják ("Mennyé dóóóógozni!").