Mit csináljak ezzel a karrierista felfogásommal?
Nos, én alapvetően nagyon karrierista vagyok, és nagyon sok mindent feláldoztam azért, hogy egy jó munkám, keresetem és egzisztenciám, na meg tudásom legyen. Elvégeztem egy mesterszakot, és 2 bsc-t, és a mai napig folyamatosan fejlesztem magam az élet minden területén. Programozóként dolgozok 9 éve, és 1.6 millió a havi nettó keresetem. (Aki elhiszi elhiszi, aki nem nem, kérem ne ezen akadjunk fent.)
A barátnőm viszont pont az ellentétem ezen a téren. Nemzetközi kapcsolatok bsc-t végzett, de totál más szakmában dolgozik, havi nettó 400-ért. Nem szeret tanulni, az egész egyetemi évei alatt kb. annyit tanult mint én 1 félév alatt. Míg én sokszor a szabadidőmben is tanulok, ő elmegy a barátnőivel, és/vagy nem érti meg, hogy miért tanulok még mindig annyit. Plusz nemrég költöztünk össze, és ő ragazkodna a közös kasszáért, mert hogy mindenre együtt költsünk.
Viszont tök őszintén, van egy erős énközpontú felfogásom, ami tiltakozik minden közösködés ellen. Kemény munkával megteremtettem egy jó fizetést, amit folyamatosan fent kell tartanom, és igazából el kell hogy tartsak valakit(aki tudom, hogy a barátnőm), de negyed annyi effortot se tett bele az egész karrierjébe/életébe. És akár hiszitek akár nem, ettől függetlenül nagyon szeretem őt, de nem érzem igazságosnak, hogy én ennyit güriztem, és engem se tartott el senki, mindenért keményen megdolgoztam, és neki meg fullos élete lesz miattam.
Így is nagyon sok ismerősömnél azt hallom, hogy x meg y-ék azért élnek ilyen jól, mert hát a barátja, a Robi, a Laci sokat keres/jó munkája van. Egyszer nem hallottam még senkitől, hogy mert a barátnőjének jó munkája/vállalkozása van, és azért élnek jól. Ráadásul, ha esetleg a kapcsolatunk félremenne, akkor mindennek oda a fele. Sokan biztos mondjátok majd, hogy ha ilyenen gondolkozok akkor nem is szeretem, de 5 év alatt pl. majdnem 100 millióról van szó csak az én fizetésemből... vagyis ennek a feléről.
Szóval ez lenne az amin aggódok, és nem tudom levetkőzni. Egyszere érzem jogosnak ezt a félelmet, és helytelennek is, mert így soha a büdös életben nem lesz normális párkapcsolatom. Úgyhogy olyan emberek tanácsait/tapasztalatait kérném, akiknek esetleg volt már hasonló tapasztalataik.
Először is mérlegeld, hogy az egyéb dolgokban mennyire passzoltok, mennyire zavar, el tudod-e viselni hogy ő ennyire máshogyan viszonyul dolgokhoz, mások a prioritásai.
Ha nem tudod elviselni, akkor inkább szakítsatok, mert nem biztos, hogy megéri a küzdelmeket.
Ha minden más klappol és csak az a gond, hogy közös kasszát akar, de ő nem tenne bele annyit, mint te, akkor erre keressetek valamilyen megoldást.
Például nézd meg, hogy te mennyire tudsz kijönni akkora fizetésből, mint ami neki van. Ha a te igényeid és kiadásaid sem számottevően magasabbak az övénél, akkor megoldás lehet, hogy a közösbe te is csak annyit teszel be, mint ő és a közösből éltek. A fennmaradó pénzt meg mivel te keresed, te is spórolod meg. Tedd el valamilyen befektetésbe, amihez neki semmi köze, hiszen nem ő termeli ki.
Ezt persze mindenképp érdemes vele szép higgadtan, bármiféle hibáztatás vagy egyéb nélkül megbeszélni, sőt érdemes szerződésbe is foglalni, hogy egy szakításkor se legyen belőle később vita, hogy ki mit tett be a közösbe és kinek mi jár osztozkodáskor.
Ha te nem csak többet keresel, de többet is költesz (pláne magadra), mint amennyit ő összesen keres, az már jobban bonyolítja a képletet. Persze az is, ha ő még ennyire sem nyitott és minden pénzt a közösbe akar tenni és nem érdekli, hogy te járulsz hozzá nagyobb mértékben.
Szép dolog a szerelem, de a kapcsolatok már csak olyanok, hogy előfordul, hogy egy idő után véget érnek. Ilyenkor pedig az anyagiak fontos kérdéssé válnak és utólag sokkal nehezebbé válik rekonstruálni, hogy mi közös, mi saját, mi ajándék, mi volt csak kölcsön, vagy közös használatú magán tulajdon.
A nagyon eltérő kiadási szokások meg különösen komoly gondokat tudnak okozni. Pl. ha te nagyon visszafogottan költesz, a másik meg számolatlanul szórja a pénzt, de mindent kétszer is megfontolsz, ő megfontolatlanul költ - pláne ha még a több pénzt is te teszed be a kasszába, akkor ezek nagyon frusztráló vitákhoz tudnak vezetni. Amik akár idővel véget is vethetnek a kapcsolatnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!