Miért sokkal nehezebb megfogalmazni, hogy mik gátolnak meg valakit a céljai elérésében?

Én magamról tudom ezt, de tulajdonképpen másokon is megfigyeltem már, hogy azt mindig sokkal könnyebb megfogalmazni, hogy mire vágyunk, de azt, hogy mik azok a belső folyamatok, amik leállítják bennünk az erre irányuló törekvést, arra valahogy nehezebben reflektálunk. Például, ha valaki elmegy egy szórakozóhelyre, látja, hogy jó a zene, szépek a lányok, nem az a kérdés, hogy kezdeményezni-e kellene náluk vagy sem, hanem az, hogy mi miatt nem teszi ezt meg, ha amúgy akarná és mit tudna tenni annak érdekében, hogy felismerje hol van az a pont, amikor eltűnik a lelkesedés.

Én sokáig azt hittem a kudarctól való félelem a visszatartó erő, de ha racionálisan végiggondoljuk a kudarc az pont egy olyan dolog, ami nem látszik. Például, ha elmegy valaki egy állásinterjúra, ami rosszul sikerül végülis ki fog tudni róla rajta kívül? Az interjúztató, a HR-es és max még 1-2 ember. Nem fogja megírni az újság, hogy xy nem tudta a választ erre meg arra a szakmai kérdésre és valószínűleg, akik viszik ezt a folyamatot annyi jelentkezővel találkoznak, hogy max írnak egy pár soros visszajelzést maguknak és pár hét múlva nem is emlékeznek már az egészre. És ki tudja lehet egy következő alkalommal más cégnél meg tök jól sikerül, összejön egy új állás, amiről meg nyilván be lehet számolni másoknak is. Szóval tulajdonképpen úgyis az a lényeg, hogy tudatosan akarni és küzdeni a célokért. Mi miatt nem megy ez sokszor mégsem?