Ha emailben kérdeztem valamit és nem érkezett válasz, mennyi idő után nem illetlenség küldeni egy udvariasan megfogalmazott emlékeztető emailt?










Illetlenségnek nem illetlenség. Többször volt, hogy elfelejtettem egy üzenetre vagy levélre reagálni, volt aki 1 nap után írt, volt aki várt 1 hetet, egyik esetben sem sértődtem meg, sőt, örültem az emlékeztetőnek.
Maximum amit utálok, ha valaki 1-2 órán belül már hahózik. Most képzeld el, hogy felszállok hazafele a villamosra, bejön egy üzenet Messengeren. Gondolom majd amikor hazaértem, nyugiban átolvasom. Majd ahogy átlépem otthon a bejárati ajtó küszöbét, az ismerősöm már hahózik...
Amúgy:
Ha valami nagyobb cég/szolgáltatás, ott akár hetekbe is telhet a válaszadás, van ahol 30!! napba, így várnék türelemmel. Én ezért is inkább telefonálok, csak akkor emailezek, ha képernyőképet vagy dokumentumot küldenék.
Ha kisebb cég vagy más hivatalos dolog, ahol a válaszadás is gyors, akkor ott 72 óra után már lehet írni újra. Simán lehet, hogy belekezdtek a válaszba, de nem tudták befejezni, aztán elfelejtődött, lehet tele vannak munkával, de a 72 óra már annyi idő, hogy jelzed, tudatában vagy annak, hogy nem a feneküjet vakarják, ezért vártál udvariasan.
Ha munkahely vagy tanár, ott nem érdemes emlékeztetőt írni. Ha nem válaszol a főnök vagy a tanár, akkor másnap vagy pár nap múlva oda lehet menni hozzá élőben.
Barátnak talán 24 óra, de ha szívességet kértél tőle, akkor legalább 72 óra.





#5:
Na te se növesztettél magadnak valami sok türelmet...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!