Ha az embernek nem eshet bántódása, és bizonyítottan rosszul járhat a másik, akkor miért nem jó bosszút állni?
"De hogy őket addig verném ameddig mozognának"
Értem, amit mondasz, én is hasonlóan érzek. Azt viszont meg kell érteni, hogy ettől csak a te lelked lesz nyugodtabb. A gyereken nem segít, kevesebb pedofil nem lesz tőle, a te egód kerül pár percre a helyére.
Ami még eszembe jutott az egy saját élmény: volt gimiben egy haverom - bár a sztori alapján fura lesz, hogy annak nevezem - akivel állandóan ment ez az oda-vissza. Az agyamra ment a srác, mert nem szállt le rólam, állandóan belámállt, amikor csak tehette. Én meg állandóan megtoroltam.
Ez egy nagyon tanulságos menet volt több szempontból is.
Egyrészt hiába nyertem meg - legalábbis szerintem - minden harcot, hiába aláztam a srácot nem egyszer nyilvánosan porig, nemhogy leállt volna, inkább még jobban rátett egy lapáttal.
Másrészt meg egyszer csak megkaptam több embertől is, hogy fárasztó már a f.szméregető cicaharcunk. Én teljesen elképedve álltam, hogy milyen cicaharc, én csak megvédem magam.
Később esett le, hogy azt már nehéz önvédelemnek nevezni, amikor felkapom a tagot fejjel lefelé, és úgy hurcolom körbe a szórakozóhelyen, mint "dobot", és mindenkit arra bíztatok, hogy verjen rá egy jó nagyot - amit mindenki hahotázva meg is tett.
Szerintem nem hibás a "lesüllyedsz az ő szintjére" érv.
Ha pl megüt egy kisbaba vagy egy kisgyerek, (remélem) nem jutna eszedbe visszaadni, "bosszút állni", bármi volt is az indíttatása. Egyszerűen tudod hogy nincs azon a szinten amin te, nem képes felfogni hogy hülyeség amit csinált, és ha visszaadnád se "tanulna belőle", nem hagyná abba és nagy eséllyel csak te jönnél ki belőle rosszul.
Szóval az ő szintje az értelmi szintet jelent, nem azt hogy bűnösnek vagy ártatlannak jött a bántás (az amúgy is szubjektív).
Az hogy lesüllyedsz az ő szintjére azt jelenti hogy belemész egy olyan gyerekes játékba amibe normális felnőtt ember aki rendben van magával soha nem menne bele.
"Nem segítettem neki semmiben, amikor ráértem, hagytam, hadd szenvedjen, én me kiolvastam közben az internetet."
Jaj de jó, hogy ezt behoztad: én ezt nemhogy nem tartom bosszúnak, hanem egyenesen konstruktív iránynak tartom. A "lesüllyedsz a szintjére" bosszú az, amikor te is elkezdesz vele aktívan köcsög lenni. Amiről te beszélsz, hogy szimplán nem vagy vele jó fej.
Ez ideális esetben maga a pozitív befolyásolás: nem a rossz viselkedést bünteted, hanem a helyes viselkedést jutalmazod. Rád van szorulva a gyökér, és ha kell neki a segítséged, akkor kénytelen lesz betartani a szabályaidat. Valójában ez "A" helyes út.
Azt állítod egyértelmű, hogy a bosszúállónak nem lesz baja a bosszútól.
namármost... én azért vagyok a bosszúállás ellen, mert akárhogy is csinálod, saját magadtól veszel el időt és energiát azért, hogy másnak is rossz legyen.
Ez egy vesztes-vesztes szituáció minden esetben, hisz amíg a bosszútól nekem nem lesz jobb - sőt, ugye időt és energiát veszítek - míg a másiknak meg egyértelműen rossz lesz.
Röviden: időpazarlás.
Én szeretem az életemet úgy rendezni, hogy vagy semleges, vagy pozitív legyen a végeredmény. Arra semmiképp nem akarok időt elbszni, hogy másnak rossz legyen. Azt az időt inkább fordítom arra, hogy nekem jó legyen.
"saját magadtól veszel el időt és energiát azért, hogy másnak is rossz legyen"
De jó pont ez is, és szerintem rá is mutat a bosszú legnagyobb problémájára: nem azért dolgozol, hogy neked jobb legyen, hanem hogy a másiknak is legyen ugyanolyan rossz.
De attól neked nem lesz jobb, csak annyi történik, hogy lecsendesedik az egód és pont.
17: "hagytam, hadd szenvedjen, én me kiolvastam közben az internetet. Az egész jó érzés volt."
Bár ez már egy szinttel jobb mintha aktívan büntetnéd, de még mindig van mit fejlődni mert lelkileg felnőtt ember sosem örül a másik szenvedésének, akkor se ha az illető a legrosszabb ember a világon és "megérdemelné".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!