Mi változott a világban ilyen rövid idő alatt? Mi lehet az oka ennek?

Amúgy ez tényleg kellemetlen volt nekem is. Szeretem a családomat, de amíg voltak ezek az összejövetelek, nem jártam rendszeresen onnantól kezdve, hogy már nem egy gyerek voltam akit odavittek. Ott is ment a felhánytorgatása a múltnak, hogy épp jól érezzük magunkat amikor a képembe vágtak valamit amit évekkel korábban véletlenl csináltam. A súlyom is gyakran téma volt.

Ezen kívül folyamatosan beledumáltak a mondandómba vagy kirhögtek, hogy milyen hülyeséget mondok.

Szóval én nem szívesen volta olyan közegben, ahol éreztem, hogy vagy hülyeségnek tartják amit mondok vagy magasról tesznek rá mit mondok, nem is figyelnek, plusz megy a sértegetés ezerrel.

Elkezdtem ritkábban járni, akkor 10 perc biztos a depizéssel ment, hogy olyan ritkán megyek, miért teszem ezt velük, kellemetlen helyzetbe hoztak ahelyett, hogy csak örültek volna, hogy juhé együtt a család.

Aztán már belekezdtem abba, hogy évekig nem jártam.

10-11# Véleményét osztom. Szerintem javarészt ez is közrejátszik. Nálunk is anya ilyen típusú,hogy illik menni,ha beszólnak,megaláznak a rokonok akkor is. Mert meg kell őket tisztelni,kibírjuk. Gyerekként is ment már a cseszegetés,de akkor cipeltek minket testvéremmel,muszáj volt. Borzasztóak voltak. Ráadásul átjárók háza volt,egymást érve jöttek minden nap a különböző rokonok. Most végre felnőttként van magánszférám,papucsba se tudnak átjönni. Igényeljük is,főleg mióta nekünk is van gyerek. Mikor nagykorú lettem utána egyre ritkábban mentem,messzebb is költöztünk. Nálunk is nagy a család,csak nagynénik nagybácsik vannak 6-an,nekik is gyerekek. Mamámék testvéreivel is megy a kapcsolattartás,stb. Azért mert így illik a folyamatos cseszegetést nem fogom lenyelni. Sokkal nyugodtabb vagyok enélkül. Ha normálisak lennének többet járnánk mi is,de akkor is igényelném a nyugit tőlük. Ennek ellenére anyáék gyerekkorában több generáció élt együtt.

Azt gondolom egyébként,hogy régen is ez ment,csak akkor eltűrték,úgy mint anya is. Úgy voltak vele kötelesség tartani a kapcsolatot,összejárni. Ma pedig sokan kiállnak a véleményükért.

Szerintem azzal, hogy a pszichológia elérhetőbb és közérthetőbbé lett téve, sokan felismernek olyan mintákat, amiket maguk már nem akarnak továbbvinni.

Mikor 18 lettem, onnantól nem érdekelt nagyapám. A szüleim is nevetve mesélték, hogy az öreg azt mondogatja, én azért nem megyek férjhez, mert nem akarom őt meghívni az esküvőre. És direkt várok, hogy meghaljon.

Az egy kis része csak a dolognak, hogy fogalma sem volt, van-e párom van nincs (nem volt). De ebben mekkora ego van, hogy szerinte meghívnám. Az ő fejében nem létezik olyan, hogy férjhez megyek, és nem hívom meg. Mert ő abban nőtt fel, hogy az családi esemény, és ott a helye. És engem annyira érdekel szerinte a véleménye, hogy inkább nem élem az életem úgy, ahogy akarom. Ez azért több réteges beképzeltség.

Na ezt az "illiket" vetkőzik le manapság sokan sikerrel.

Egyrészt, sokkal többet kell dolgozni, mint régen, másrészt az internet és a kütyük elterjedsége miatt kevesebb időt fordítanak az emberek a személyes találkozásokra. Akivel pedig rutkán találkozol, az, még ha családtag is, ismeretlen lesz számodra nem lesznek közös témáitok.

Nincs ez így jól, meg is látszik, egyre több a depressziós fiatal.

A kisállattartás is valamiféle kapcsolati pótlék, és egyre többen tartanak kutyát, elsősorban a kicsi fajtákat, amiket babusgatni lehet.

Meg hát, valami okból a nyugati életforma ezt támogatja, talán, mert az ilyen magányos emberek könnyebben befolyásolhatók, mintha egy nagy támogató család venné körül őket.

"az ilyen magányos emberek könnyebben befolyásolhatók, mintha egy nagy támogató család venné körül őket"

Ez mit jelent?

Pl. nem egészen jószándékú csoportok által, akikhez csatlakozva átélheti s valahova tartozás érzését.

Vagy különféle, valójában szükségtelen tárgyak, szolgáltatások megvásárlására ösztönöz, hogy ez nyújtson múló jóllétet, vigasztalást, vagyis hát vásárolj minél többet, hogy minél több haszna legyen azoknak, akik ebből szerzik a profitot.