Nekem is magam alatt vagyok. Úgy érzem senki nem ilyen defektes mint én. Nagyon szomorú, bipolárisnak érzem magam már öngyilkosságon is gondolkodtam hogy nem kell akkor szenvednem kínlodnom egyedül vagyok ezzel?

Szia!

Egészen biztosan vannak rajtad kívül mások is, akik küzködnek hasonló jellegű problémával. Személyes meggyőződésem, hogy különösen a magyarok közt az emberek többségének van valamilyen jellegű mentális problémája csak a köztudatban a mentálhigénét nem veszik elég komolyan. Nem beszélnek róla eleget az emberek de attól még a probléma létezik.

Szerintem jó ötlet lenne beszélned valakivel akit elég közel érzel magadhoz, hogy megoszthass ilyen bizalmas jellegű témát is magadról. Ha meg tudod engedni anyagilag fordulj pszihológushoz, beszéld ki magad, megvitatjátok, hogyan lehetne dolgozni rajta. Nincs kizárva az sem hogy gyógyszert kapsz de nyiván a probléma gyökerét lenne a legjobb feltárni.

Korábban én is küzködtem hasonló gondolatokkal úgyhogy bár nem ismerem a helyzetedet de át tudom érezni azt. Az ember lelkivilága komoly dolog és könnyen sebezhető. Ha sokáig magadban tartod az ilyen jellegű problémát az könnyen fel tud emészteni belülről, úgyhogy mindenképp oszd meg a rá megfelelő emberrel. Ha mást akár itt is ha attól jobban érzed magad. De mindenképp egy erre szakosodott személy lenne a legjobb választás.

Mindenki a maga démonával küzd... Mindenki másmiatt éli meg a földi poklot. Én is egy labilis személyiségnek vallom magam. Tudok nagyon boldog lenni aztán a föld alá süllyedni. De próbálkozok a legtöbbet kihozni az életből. Rengeteget vezetek (mert hobbim). Ha depresszos korszak és épp nem vezetek akkor megiszok 1-2 sört alvás elött. Lefoglalom magam. Autót takarítok, videót készítek, munkába temetkezek, projektezek. Öngyilkosság nem megoldás.

Közép alsó osztály belinek gondolom magam. Van kocsi, van fedél a fejem felett, van munka, megtakarítás meg hol van, hol nincs.... Mindig felfele szoktunk nézni. neki jobb az autója, többet keres, jobb helyen nyaral stb. De néha érdemes "lejjebb" is nézni. Van sok ember aminek arra se telik ami nekem van... Többet dolgozik kevesebb pénzért. Nyaralni sem jut el. De tovább megyek, vannak fogyatékkal élő emberek is. Nem lát, nem hall. Vagy a beteg emberek akik szabadidőben nem sétálnak hanem a várakoznak a dokira kemora vagy dializisre. Amikor azt mondjuk, hogy "nekünk milyen szar" akkor másoknak sokkal rosszabb. Azzal pedig, ha visszatekintesz, nem kárörvendsz vagy lenézel másokat, simán csak vissza szállj a realitás talajára és elkezded megbecsülni azt amid van.

De íratok én neked regényt, másik 5 ember támogathat, hogy kitartás... De minden a fejedben dől el. Ha boldog akarsz lenni azért neked kell tenni. És itt nem egy Lamborghinire vagy egy BMW 735i re gondolok, hanem kisebb dolgokra. Egy naplementére, egy mókusra a fán, egy fakopáncsra. Egy mosolyra egy idegentől, vagy egy jóleső érzésre, hogy segítettél a bácsinak akinek lerobbant a kocsija a főút közepén....

Kitartás! És fel a fejjel. A szomorúság egy ideiglenes állapot. Arra való, hogy tudjuk milyen az amikor valóban boldogok vagyunk