Hogyan lehet értelmes emberként kezelni az alábbi konfliktust? (falu, hőzöngő, erős illető)
Szomszédban lakik egy ember, vele még valahogy elvagyok, de rendszeresen jár hozzá egy elég érdekes viselkedésű illető.(bizonyos népcsoport tagja..) nem ez az érdekes.
Ez az illető újabban már iszik, berúgva jár ide, és itt ordít, füttyög a szomszédnak, akitől gondolom kunyerál mindenfélét.
Már kezd nagyon idegesíteni, látta is rajtam, és mintha direkt már provokálna, de úgy is jár-kel itt az utcában, hogy az embernek a bicska nyílik ki a zsebében tőle.
Köpköd, énekel, rángatja a faágakat, 1 szál gatyában mutogatja magát(nagy pókhas, vékony karok, érdekes látvány) már egy öreg is megjegyezte, nagyon tele a búrája vele.
Tavaly az egész pereputtyával itt szedte a házunk előtt lévő szilvafáról a szilvát, amit rendszeresen gondozok, mert az előbb említett öreg szedi le mindig.
Velem is az a baj, sokszor nem jó passzban jövök haza, képes lennék durván beszólni neki, de csak olaj lenne a tűzre.
Az illető kb a börtönéletre született, látszik rajta, 20-as évei elején jár. 2 c. lánnyal lakik együtt, azok is elég érdekesek, már van összesen 3 gyerekük, azt hiszem.
Kösz, hogy elolvastad.
Kedves Kérdező!
Mindenkit lepontozol,és hőbörögsz.
Nagyon jó helyen vagy te ott.
Köszönöm, valami olyasmire gondoltam, hogy milyen mondókával lehet hatni egy ilyen emberre, amitől magába néz, vagy valamit követendőnek néz, és úgy fog élni.
Gondolom baja lehet neki is az emberekkel, származása miatt, lehet, minden rossz pillantást már személyes támadásnak vesz, mert ő......c.
Vannak, akik tudnak kezelni ilyen helyzeteket. Csodálom őket.
Én nem tudok.
"elég agresszív vagy te is"
Igen, bizonyos emberek kiváltják belőlem, vannak, akik avval szórakoztatják magukat, hogy provokálják a környezetüket....
4 pipásnak reggel elgurultak a gyógyszerei....
szerintem csinálj valami mást, mint gyk-n válaszolgatni, mindenki jobban jár.
Szia.
#15, ebben igazad van, de egy kis 50 kilós ürge, múltkor egy c társaság szedett ki belőle egy rakat pénzt, mert állítólag megharapta a szomszéd kutyája valamelyiket.
Hetekig jártak ide.
Ráadásul BP-hez közeli település, ismerősnél volt, hirtelen emghalt a szomszéd nénije, majd beözönlöttek a házba érdekes alakok. Kb 5-en költöztek el a következő évben a környékről.
Próbálj beszélni a szomszéddal, hogy ne engedje be.
Lehet vele többre mész.
Megkockáztatom, nemsokára benne lesznek a tényekben, nem semmi mik mennek itt.
Rászállnak az ilyen szerencsétlenekre, és kizsigerelik őket teljesen.
Vannak idióták akiken nem lehet segíteni. A kommentjeid alapján a szomszédod is pontosan ilyen. Csak kár hogy közben a normális embereknek is ártanak, pl a lakóközösség aki szenved ettől a sok hülyétől, akiket ő odaszoktatott.
Szóval reménykedjünk a két legjobb végkimenetelben. Az egyik amit mondasz hogyha bekerül a tényekbe, onnét már nem fognak jönni hozzá mert nem lesz kihez, probléma megoldva. Vagy abban hogyha megint csak bekerül a tényekbe, esetleg lesz akkora médiavisszhang hogy már a rendőrségnek is oda kell figyelnie rá, és kényszerből de lépnek ez ellen a brigád ellen.
Egyébként néha pontosan a média visszhang az egyetlen, ami hatására a megfelelő hatóságok esetleg lépnek végre. Semmi mástól nem tartanak mostanra, csakis ettől. Egyelőre.
Én csak örülnék neki, ha kifilézik egymást, de próbálom ezt valahogy titokban tartani.
Fő probléma az ilyen közösségekkel, hogy nagyon el akarják magukat fogadtatni.
Próbáltam azt a verziót is, eredmény, hogy rám is pontosan ugyanígy rámszálltak.
Vagyis egyenrangúként kezelni őket, de a lehető legdiplomatikusabb formában.
Aztán jaj annak, akiről kiderül, mi van a lakásában, milyen ingóságai vannak.
Sajna nem csak a tetőgerenda állapota határozza meg manapság egy ingatlan értékét. :(
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!