Akik nemet mondanak a gyermekvállalásra ők általában ambíciózus, karrierista, munkamániás emberek akiknek a gyerek csak hátráltató tényező lenne az életükben?

Egyáltalán nem.

Egyszerűen, csak nem éreztem soha azt, hogy de jó lenne egy gyerek.

Igaz, soha nem is éreztem azt, hogy lenne kivel, pedig nem voltam egyedül.

Gyerekként utáltam azt az élethelyzetet, amibe beleszülettem, elégedetlen voltam vele és nem telt el úgy egy hét sem, hogy ne sírtam volna elbújva ez, vagy valami más miatt. Amúgy átlagos volt az anyagi helyzetünk, szüleim is viszonylag szerető közegben neveltek, nem voltak extrém problémák, papíron nem lehetett volna nagyon okom a panaszra. Akkor megfogadtam, hogy én nem fogok egy ilyen helyzetben a Földre kényszeríteni egy embert sem. Örökbefogadás, nevelőszülőség, az oké, ha már ide lettek "kényszerítve", akkor igyekezzünk a legjobbat kihozni belőlük, de saját max csak akkor fog jönni, ha lesz saját házam, valami biztos jövedelmem, esetleg már vagyonból fogok élni és a gyereknek is meglesz a lakása.

Jelenleg egyáltalán nem a karrier a prioritás, elegendő mennyiségű pénzt akarok, meg egészséget és időt, hogy tudjam élvezni a nyugodt életem (számomra nem lesz attól még nyugtalan, ha éjjel x éven keresztül készültségbe kell lennem egy emberke miatt, akit nagyon szeretek, inkább attól, ha eü vagy anyagi gondjaim vannak)

Én más irányból közelíteném meg a kérdést.

Ugyanis -ha jobban belegondolunk- ma Magyarországon mindenki eltart jó néhány gyereket.

Van aki a sajátját, de szép számmal vannak azok is, akik az akaratukon kívül eltartják az agy nélküli és vadidegen szülőgépek gyerekeit is a levont adójukból!

Ráadásul még külön "szingli adó" bevezetését is meglebegtették a szokásos adókon felül, hogy még több pénz jusson a megélhetési gyerekgyártóknak.

Nálam leginkább a genetika a legnagyobb probléma. Rengeteg örökletes betegség kering a családomban mindkét ágon, van, amit megkaptam, van, ami szerencsére elkerült, nem akarom ezt tovább adni. Az a döntés, hogy ha valaha gyereket akarnék, akkor örökbe fogadok, régebbi, mint az, hogy amúgy nem is biztos, hogy kell nekem gyerek. Mert azért lássuk be, nem akkora móka életed végéig kerülni egy ételcsoportot, vagy naponta inzulinnal szúrni magad és nem elhagyni a lakott területet attól félve, mikor leszel rosszul, vagy lassan, fokozatosan veszíteni a mobilitásodból és bénulni meg. És ez csak pár példa, amit látok a családomban. Miért tenném ki ennek az utódomat, akit elméletileg szeretek, csak azért, hogy fenntartsam a hitvány génállományom, mikor egy csomó már megszületett gyerek várja, hogy szerető otthonba kerüljön?

Ami miatt egyelőre nem fogadtam örökbe, az az, hogy szeretem így az életem. Szeretem, hogy spontán döntéseket hozhatok, hogy ha úgy tetszik, másik lakásba költözök, vagy elutazok egy hétre, vagy ha írnak a haverok, hogy mennek horgászni, akkor nem kell egyeztetnem senkivel, hanem megyek. Emiatt nincs háziállatom se, nincs kedvem kötött rutint követni, és hazamenni megetetni, megsétáltatni, almozni, akármizni a kiskedvencet ahelyett, hogy azt csinálom, amihez épp kedvem van.

Én simán nem vagyok anyatípus.

Erről sokaknak az ugrik be, hogy akkor vagy party girl vagyok, vagy rideg üzletasszony, de igazából csak szeretem a csendet, a nyugalmat, a kényelmet. A 0-24 felelősség, a gyerek szükségleteinek folyamatos ellátása nem tudom, milyen lehet, de ha megpróbálom nagyon erősen beleélni magam, úgy képzelem, hogy fizikailag és mentálisan kimerítő. Nekem ez nem menne.

Van redditen a regretful parents alkategória, ott szoktam olvasgatni, hogy miket írnak a szülők, de nagyon depressziós leszek tőle.

Mindig úgy voltam vele, hogy nem akarok gyereket, de mikor 30 voltam, akkor leültettem magam, és megpróbáltam elképzelni dolgokat, terhesség, baba, totyogós, kisgyerek, tini... utálom a változást, és egy gyerek folyamat változik. Most ez hülyén fog hangozni, de ha lehetnék 10 évig az anyja egy (okos, normális) 7-8 éves gyereknek, az nem lehet annyira rossz. De minden év csak egy évig tart, babával meg tinivel nem tudnék mit kezdeni. Meg itt lakna velem. Velem ne lakjon senki. 😄

Nem. Én pl nem vagyok karrierista, és nem szeretek dolgozni. Jogász szakon végeztem (na de minek...), de csak minimálbéres f0s munkákra vesznek fel. Pestre költözni nem akarok. Inkább elvegetálok itt vidéken. Nem vagyok kitartó ember, főleg mert utálom, semmibe nézem a munkámat. Ha beszólnak, igazságtalanság ér akkor lazán leállok vitázni a főnökkel/ felmondok. Úgyis találok más alulfizetett f0s munkát.

Ha gyerekem lenne akkor viszont ezt is meg kéne becsülni, be kéne fogni a pofámat és tűrni. Nem engedhetném meg magamnak hogy munkanélkülin lébecoljak, mert el kell tartanom egy gyereket.

Bőven elég magamat eltartani. Amúgy meg a mai fiatalok nagyon visszataszítóak. Nem tudnak viselkedni, semmi tisztelet nincs bennük. A mai 20-30 évesek is a szülők nyakára vállalnak gyereket, élősködnek. A fiatalabb, neveletlen, semmire se való generációból nem nézek ki jobbat. Dolgozni biztos nem fognak akármit. Nekem nem kell egy ingyenélő parazita aki idehozza hozzám a csaját/pasiját, és a kölykeiket is pénzeljem. Miből taranék el ennyi parazitát?

Lovat tartani is olcsóbb lenne, hasznosabb, és örömtelibb dolog.

"A mai 20-30 évesek is a szülők nyakára vállalnak gyereket, élősködnek"

Mi van? Pont hogy a 90-es évekig volt az a teljesen megszokott, hogy a fiatalok a szülői házban, a saját szobájukban kezdték az életet lagzi után, gyereket is oda vállaltak fiatalon.

Ma alapból majdnem 30 év az átlagéletkor, mikor megszületik az első gyerek, és max. a 20 évesek szülnek otthonra, de azokból statisztikailag is nagyon kevés van már.

Olyan fals dolgokat írtok néha, hogy magam se tudom, komolyan elhiszitek-e.