Úgy érzem, hogy gyerekkoromban visszaéltem a másokhoz való kedveség képességemmel, és mára már nem maradt semmi, ezen hogyan lendüljek túl?
Kicsit mintha abból a pohárból próbálnál önteni minden áron, amibe már nincs semmi
És éppen ezért mivel már nincs benne semmi ezért eléggé egyedül vagyok, mivel nyilván, ha már képtelen vagy őszintén kedves lenni másokkal, akkor ők sem lesznek ez is érthető
Nyilván azt kellene megoldani, hogy ne érezzem magam ennyire lemerültnek
Nyilván egy baráti társaság, barátnő sokat segítene ezen, de úgy érzem, hogy ahhoz, hogy ebből valami is összejöjjön belül kellene változtatni, mivel senki nem tud segíteni ezen (és nem is nagyon akar, egy bizonyos szinten túl) , csak én magam
válasza:Fejtsd ki, hogy hány éves vagy most, a gyerekkor ebben a kontextusban mettől-meddig tart az életedben, és hogy pontosan mit jelent ez! 2023-ban ez pontosan miben hátráltat?
Csak olyan személyes tapasztalatom van, hogy mindig úgy éreztem, nekem kell futnom mások után, másoknak kevésbé van rám szüksége, mint fordítva. Tanultam róla, hogy mitől kedvelsz valakit egyes társas szituációkban. Sokat gondolkozom azon, hogy egy külső szemlélő szemével vajon milyen szerepem lehet adott szituban vagy egy adott ember életében úgy általában. Sokat kísérletezek azzal, hogy hol ad hozzá valamit egy emberi kapcsolathoz a (sokszor cikornyás) személyem, és hol az a pont, amikor már inkább visszaveszek magamból.
Ha véletlenül hasonló gondolataid lennének, akkor tudd, hogy nagyon sok introvertált így van ezzel. Egy-egy új barát, párkapcsolat sokat dob bármilyen lelki válság idején. Egyben könnyen elfedi az alapproblémákat az, ha emberekre ráakaszkodsz, ám magadon változtatni elfelejtesz az út közben. Talán könnyebb is változni, amíg motivál a szingliség, a barátok keresése.
20 éves korig mondjuk, akkor költöztem el otthonról (most 3 éve újra vissza költöztem)
29 éves vagyok
Persze, ezeket a köröket már én is megjártam, az elemzés korán már talán túl vagyok, amikor mindent racionális szemmel akarok megérteni, és ebben lelni a megoldást
Ez abban hátráltat, hogy nincs kedvem az emberekhez legtöbbször, egyszerűen munkahelyen is pl már reggel 10 után legtöbbször úgy érzem, hogy elég volt ebből, aztán persze kiszenvedem nap végéig, még jó hogy nem kell minden nap bejárnom
Ez az érzés gyerekkoromban nem volt, akkor úgy éreztem, hogy a környezetemet jobbá tenni, eléggé természetes, aztán kissé átfordult egyfajta minden áron kedveskedéssé, ami a kimerültséggé vezetett
És 23-24 éves korom óta elkezdtem egy rakat pszichológiával kapcsolatos dolgot olvasni, azóta eltelt 5 év, és most itt tartok, hogy kiírtam ezt a kérdést
A rossz napok száma kevesebb, de ugyanúgy vannak olyan napok, amikor egy kicsit túl erős a magány érzés, már már reménytelenül magányosnak érzem magam
Fizikai tünetei is vannak ennek, egész gyerekkoromban mindenféle diétát próbálgattam, egészen máig ezekkel szórakozok, hol jobb hol rosszabb, a bőröm nem úgy néz ki mint egy lelkileg rendben lévő felnőttnek.
válasza: válasza:Képes vagy pl. arra, hogy kompetitív légy? Mondjuk szívesen leülsz valakivel egy kompetitív társasjátékra, ha megkér?
Rangon aluliaknak érzed a melód?
Konkrétan miben más ahhoz képest, mintha csak rosssz karrierútat választottál volna?
Szerintem te is tudod, hogy itt nem fogsz újat hallani, de ez így még mindig egy aluldefiniált kérdés. Mert oké, ez nem tegnap alakult nálad ki, de egyelőre még a motivációidról se tudtunk meg sokat. Miért rossz a meló, miért nem lehet barátnő, miért nem bírod az embereket.
Informatikusként dolgozom, amikor bent vagyok az irodába (heti 1x) nem esik jól, nagyon nem esik jól napi 8 órát ülni a gép előtt, anélkül, hogy mondjuk a nap közepén elmehetnék egyet futni, megtörni ezt az ülést, a és felgyülemlett stresszt levezetni
És úgy érzem,mintha egy börtön lenne ez miatt az iroda
Amikor otthon vagoyk, annyiszor tartok szünetet amikor akarok, megyek futni stb..
Társasjáték az nem a kedvence, focizni szeretek, de mindig van egy két ember akivel nem jövök ki, és 1-2 év után ha járok is rendszeresen elegem lesz belőle, és inkább abbahagyom, mert annyit nem ér, hogy a társaságában legyek, ha frusztrál, lehet annyira nem szeretem akkor ha ezt nem birom elviselni.. aztán megyek futni olyankor, súlyzozni, stb..
Annyira nem érzem azt, hogy rossz lenne a karrierút meglelem benne az örömöm, ha nem is minden nap, de vannak jó pillanatok, de más informatikusokkal nem igazán jövök ki. Kicsit mintha olyan, hogy az által nem tudunk kapcsolódni, az kevés, hogy mit dolgozunk ahhoz, hogy kijöjjünk a másikkal
Motivációk: Eléggé hippi nézeteim voltak gyerekkorom óta, amolyan rock zenét hallgató, spirituális, meditáló, önmagára figyelmet fordító egyén, aki meg akarja menteni a világot, meg jobbá akarja tenni maga körül a teret stb.. ez volt gyerekkorban, most már rájöttem, hogy azért ez elég naív, meg ennél azért fókuszáltabban kellene haladni, ahhoz, hogy legyen belőlem valaki
Aztán most már úgy látom ez az érzékenység valami trauma hátterű lehet, akkor elkezdek dolgozni azon és itt akad el a dolog nagyjából, bízni a másikban, földlakónak érezni magam, kapcsolódni hétköznapi dolgok által, nem pedig elveszni a hobbik -, egyéni érdeklődésekben, és azt remélni, hogy másiknak is az lesz az érdeklődése (mert ilyen embereket csak az interneten találok, a való életben nem )
válasza:Az elmondásod alapján ez normális emberi reakció. Engem sem érdekel túlzottan a Nagybetűs élet, ha épp foglalkozhatok a saját kis elfoglaltságaimmal. És te a kontrollt is egész jól tudod tartani, ha jut mindenre időd, amit eltervezel.
Az IT-ben van pár érdekes, és sokoldalú ember, de nagyon sokan nem hajlandóak a munkán és a három kedvenc sorozatukon kívül bármi másról beszélni. Vannak kib.... nyomasztó melóhelyek, de ezen gondolom lehet változtatni.
Kicsit túlértékelt ez a hobbi, érdeklődési kör téma. Teljes értékű emberi kapcsolatot lehet olyan emberrel is teremteni, aki más, mint te magad. Néha kicsit megterhelő is, ha valakivel folyton ugyanazokba a loopokba mentek bele a közös háttér miatt. Az internet és pár netes ismerős tökéletesen elégséges lehet ezek megélésére.
Még mindig nem világos számomra, hogy akkor tudsz kapcsolatot teremteni, csak nem akarsz, vagy pedig egyáltalán nincs kedved hozzá, és már nem is vagy rá képes. Pl. ha volt az utóbbi 5 évben bartáságod vagy kapcsolatod, az hogy halt el?
Úgy indult ez az egész, vagy 15 éve, 7.-es,8.-as koromban kb, hogy kívülállónak éreztem magam erősen ezzel együtt jöttek az egészségügyi problémák, allergia, gyomor,bőrproblémák stb..
És nyilván egy idő után már olyan fokra jutottak ezek a dolgok amikat már nem tudtam semmi féle diétával javítani, jelenleg most is így van, a bőröm állapotán akarok javítani már vagy 5 éve, még mindig nem néz ki prezentálhatónak, de most már talán látok fényt az alagút végén, hogy javuljon, de jelenleg is úgy érzem, hogy gyakorlatilag ezek miatt az emberek megítélnek , és ezt a fájdalmat nem tudom nagyon elviselni
Ha valahogyan ezt az érzést, hogy megítélnek meg tudnám gyógyítani magamban mentálisan akkor valszeg fizikálisan is javulna a helyzet, de nem tudom, hogyan tegyem ezt
Mármint logikusan értem, hogy nem ítélnek meg úgy ahogyan én azt érzem, de még sem tudom felülírni ezt az érzést magamban
Gyakorlatilag a barátaimat is elvesztettem ez miatt, mivel ez az érzés már velük is jelen volt, és nem tudom, hogyan ne érezzem ezt
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!