Normális az hogy 25 évesen nincs még önálló életem?

A mai világban már nem olyan könnyű kirepülni a családi fészekből. Aki teheti és jóban van a szüleivel, az inkább otthon lakik. Annyiba kerül az albérlet, hogy sosem lesz saját lakása az embernek a fizetéséből. Sajnos nekem muszáj albérletben lakni, jövőre lesz 10 éve, hogy albérletben élek, laktam ezalatt társbérletben is sok évig, amit nem szerettem. Összeségében rengeteg pénz elment rá, de semmivel nem lettem előrébb, csak annyiban, hogy nagyon önálló lettem 25 éves koromra.

Párkapcsolati téren én sem jutottam még semmire, de nem érzem úgy, hogy versenyeznem kéne. Van olyan osztálytársam, akinek már tavaly esküvője volt, de egyáltalán nem irigylem, sőt szerintem nekem korai lenne még, egyelőre nem vágyok ilyesmire. Mindenki a saját tempójában élje az életet, nem versenyfutás. Az évek úgyis telnek, az a lényeg, hogy jól érezze magát az ember.

Kihasználhatnád ezt az időszakot jól is, ahelyett hogy önmagadat kritizálod és bántod azzal hogy még csak itt tartasz.

A szülőknél lakással megspórolt pénzből félretehetsz. Szabadidődben járhatsz valamilyen hobby-ra (futni, kirándulni, kórusba, táncolni, jógázni akármi.. tanulni valamit, nyelvtanfolyamra, fotózni, önkénteskedni ) ami kapcsán megismerhetnél új embereket és lehetne talán majd barátnőd. Szóval a felnőtt identitásodat hatékonyan építheted, nem érdemes mások életútjához hasonlítgatni magadat, valakihez képest jobb, máshoz képest rosszabb helyzetben vagy, az a lényeg, hogy boldog legyél, élvezd a saját utadat :)