Miért azonosítják a kövér nőket az igénytelenséggel,ápolatlansággal?

Én férfiakra is hallottam ezt mondani, pedig ismerek sok kövér férfit, akiknek az egyetlen "igénytelen" tulajdonságuk, hogy kövérek, de gyönyörű tiszta, ápolt kezük van, a hajuk mindig szépen belőve, a ruháik összeválogatva, illatosak. Sok nagyon szép, modellkinézetű nőből meg férfiból úgy árad a hónaljszag, mintha el lennének átkozva. Szerintem úgy vannak vele, hogy ők szexik, nekik ennyi elég igényességnek.

Mint mikor akinek nagy a farka, azt hiszi, elég annyi, hogy beteszi.

Nem ápolatlanok, viszont könnyebben izzadnak, mint a vékony társaik, emiatt a kényes orrú emberek könnyen bélyegezhetik ápolatlannak őket.

Viszont tény, hogy valamennyire igénytelennek kell lenned magaddal szemben ahhoz, hogy ekkorára meghízz. Legtöbbször aki csak "szeret enni", az nem hízik 150-250 kilóra, csak picit teltebb. Ahhoz, hogy ekkorára hízz, annyira el kell hagynod magad, mint egy alkoholistának, vagy egy drogfüggőnek. És ugyanarról a dologról beszélünk, az ételfüggőség függőség, nem azért esznek, hogy jóllakjanak, meg mert szüksége van rá a testének, meg, mert jó íze van... Ezen a ponton ez függőség. Nagymamám közel kétszáz kiló volt, volt, hogy néztük együtt a tévét, és mondta, hogy neki most zsíroskenyerek lebegnek a szeme előtt. Ugyanolyan pszichés problémák, meg traumák állnak az ilyen mértéktelen túlesvés mögött, mint az alkohol, meg a drogfüggőség mögött.

"Nem ápolatlanok, viszont könnyebben izzadnak, mint a vékony társaik, emiatt a kényes orrú emberek könnyen bélyegezhetik ápolatlannak őket."

Mikor kövér voltam, jobban izzadtam nyáron, mint az átlagember (30-35 kg pluszt képzelj el), de az semmi ahhoz, mint ahogy most izzadok, hogy lefogytam. Konkrétan ebben az időben felöltözök, és abban elkezd csurogni rólam a víz, hogy felhúzom a cipőm. A testvérem dettó, alapjáraton nem izzad nagyon, de mikor aktívan sportolt, ömlött róla a víz a legkisebb erőfeszítéskor. És ő mindig olyan vékony volt, hogy meg lehet számolni a bordáit.

Sok embert gyermekkorban szúrnak el, mértéktelen édesség, chips, feldolgozott/instant kaják, de akár egy lelkes anyuka, nagymama is gond lehet. Pl haver addig nem kelhetett fel míg 2x nem szedett és nem ette meg mind. Ha meg nem bírt többet jött a pszichoterror, hogy kaját nem dobunk ki, meg Afrikában éheznek és társai (úgy hogy nem is a gyerek rakta meg a tányért, hanem az anyja). Plusz a szülői minták is rátesznek a dologra. Ha valaki abban nőtt fel, hogy mindenki pocakos és eszik, neki is ez lesz a normális.

De elég csak egy átlag családi ebédre gondolni, mikor a leves meg a rántotthús után majd kidurransz, majd ezután jön egy tálca sütemény és az emberek nagy része vesz belőle, mert vagy kívánja vagy nem akarja megsérteni a készítőjét.

Aki meg felismeri, hogy a teste jelez és nem jó az még időben tud tenni ellene könnyen.

Igen. Muszáj is, nem tudom, exed mennyit nyomott, de én írtam a morbid mód elhízott nagymamámról, na neki mindenféle kis zsírpárnája volt a testén, amiket muszáj volt naponta legalább egyszer (de inkább kétszer) átmosni, és hintőporozni, hogy ne "pálljon be" meg fertőződjön vagy gombásodjon.

Amúgy én is így nőttem fel, anyám, nagyanyám mindig púpozott tányérral szedett, akkorával, amekkorát most is nehezemre esne legyűrni, aktív felnőttként. Aztán el lett mondva, hogy az az angyalka, aki mindent megeszik, meg kaját nem dobunk ki, meg t'án nem szeretem őket, hogy nem kell a főztjük?

Kövér gyerek voltam, emlékszem, hányszor akartam sírni az asztalnál, mert már nem esett jól enni. Amint elköltöztem, pár hónapon belül normál súlyra fogytam, szeretek enni és finomakat főzni, de csak annyi kaját veszek, amit tudom, hogy meg is fogok enni, szóval nem kell semmit kidobni (ha mégis marad, odaadom egy hajléktalannak, inkább, mint hogy a kukába menjen), de nem vagyok hajlandó enni, ha nem kívánom. Vagy ha épp nem vagyok éhes vacsoraidőben, akkor egyszerűen kihagyom. Teljesen normál súlyom van a magasságomhoz képest, sportolok, látható izmaim vannak és egy kis zsír is van rajtam, mások szerint és magam szerint is jól nézek ki, mégis mindig azt hallgatom, ha anyámmal találkozom (nagymamám már nem él sajnos), hogy "csont és bőr vagyok", meg "biztos nem eszek rendesen". Nem tudom, miből ered nála ez az etetésmánia, talán abból, hogy nagyon szegények voltak gyerekként. Mindenesetre én emiatt már nem vagyok hajlandó egyáltalán nála aludni, mert cseszeget, ha reggelire csak kávét iszok, cseszeget, ha vacsorára csak egy szendvicset eszek, ha nem fejezem be azt az ebédet, amit egy kemény fizikai munkát végző férfi is megirigyelne, és a karácsonyi vacsorára se mentem haza évek óta, mert nem fog leállni, én meg nem akarom, hogy ezen vitatkozzunk és ez elrontsa mindenkinek az ünnepet (bár nem tudom, a család többi tagja mennyire érzi ünnepnek, mikor már a nyolcadik zserbót kell betolnia a hatodik szelet bejgli, meg a háromfogásos vacsora után).

27:

Ezt mint ha én írtam volna, én anyám és nagymamám is tömött minket (hárman vagyunk testvérek, egyébként mindhárman férfiak), nálunk is volt angyalkázás, vagy talán kisangyalozás, de az arra, aki a leggyorsabban megette, de a mennyiség is dícséretet érdemelt, meg mentek a sztorik, hogy nagypapám hány gombócot vagy tojást evett meg mikor gyárban dolgozott. És persze zsíros kaják, minden modernebb nem rendes étel volt szerintük.

Hozzáteszem egy bizonyos csapatsportot erőltetett emellé anyám, így kb. 11-15 éves korom között nem voltam túl kövér, előtte, utána igen.

Mikor egyetemre mentem én 1 év alatt fogytam 99 kilóról 83-ra, nem volt semmi célzott étrendem, mindig azt ettem ami jól esett, meg sportoltam, de olyan sportot, amit szerettem. Otthon meg én voltam az "etióp", ment ezerrel, hogy nem eszek rendesen. Elszokva az otthoni nehéz ételektől ráadásul ha mégis náluk ettem, akkor utána 3-4 órán át rosszul voltam és mozdulni alig bírtam.

Most 35 évesen szerintem már anyám valamennyire belátja, hogy én mentem jó irányba, bár ő maga továbbra is el van hízva meg mindenki rajtam kívül a családban, és nagyon rossz az étkezési kultúrájuk.

Egyébként nem is anyám a legproblémásabb, mert kövér ugyan, de jó génjei vannak, nem hajlamos cukorbetegségre meg egyelőre szerencsére semmi krónikus betegsége nincs 64 évesen.

Ellenben nála sokkal fiatalabb anyósom sokkal durvábban szétfolyik, a családjában sok a cukorbeteg, inzulin rezisztenciája már van, és vannak az elhízásnak más kezdődő szövődményei, de nem akar változtatni, azt mondja les.zarja. Nála nem a túl sok és zsíros ételek, hanem a csokifüggőség a gond, tejcsoki konkrétan, az étcsoki kevésbé hízlalná.