Miért hiszik azt rengetegen, hogy a készpénz biztonságosabb?
Olyan fura, hogy még a mai napig mennyien használják a készpénzt. Számolgatják a pénztárnál mintha ez biztonságos lenne. Rengetegszer voltam szemtanúja annak, hogy a vásárló után kellett kiabálni mert nem tette el az összes visszajárót, de példának okán évi 2-3x én magam is találok papírpénzt a bevásárlókocsiban.
Szóval adott a kérdés: milyen biztonságot ad a készpénz és miért ragaszkodnak hozzá annyian? Nem csak idősek, sokszor a húszas korosztályban is látom, hogy számolgatják az ezreseket. Egyszer épp órával fizettem és egy barátom megjegyezte, hogy nem is tudná ezt elképzelni, hogy ő így fizessen, mire megkérdeztem, hogy mitől biztonságosabb a papírpénz? De csak csupa erősen vitatható érvet tudott felhozni.
Én legalább 15 éve vásárolgatok a neten mindenfélét, különböző országokból, kontinensekről, itthon is sokat mozgatom a pénzem és még soha nem volt belőle semmi bajom. Ez nem szerencsés véletlen, némi odafigyelést igényel, akárcsak a készpénz esetén.. Manapság már meg sem lehet mozdulni kétlépcsős azonosítás nélkül, tehát ha direktbe leírom valakinek a banki adataimat még úgysem menne vele sokra. Ezért nem értem, hogy hol és mi a rizikó. A csődbe megy a bank nem érv, mert ennyi erővel a ház is leéghet a papír alapú pénzzel együtt.
Gyuszi 2022 nevű felhasználó véletlenül üzenetben küldte az érveit, de mivel ez egy nyilvános kérdés úgy illő, ha mindenki részesülhet a tudásából:
"A banktól függsz száz százalékosan. Te idióta barom. Hülye vagy mint a segg."
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nyomonkövethetőség +1, ez jó érv, mondjuk engem aztán ez sose zavart
Egyébként néhány százezer nekem is van itthon kp-ban, nem csak bankban van a pénzem. Devizában, kriptóban, meg úgy vagy féltucat helyen még.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

#14
És? Visszakapják a pénzüket.
(Normális ember meg amúgy se egyetlen számlán tartja a háztartás MINDEN egyes forintját)
14
Most ebben tudatlan vagyok mert nem követtem annyira a történéseket, de ott kártalanítva lettek az ügyfelek, nem? 100 ezer euroig
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#15-16 Addig oké, hogy visszakapod a pénzedet, de mikor?
Ha éppen szükséged lenne a saját pénzedre, akkor arra szükséged van akkor amikor, és nem X nap, hét, hónap múlva.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#17
Épp ezért írtam a második mondatom. Bemásolom újra, ha átsiklottál felette: "Normális ember meg amúgy se egyetlen számlán tartja a háztartás MINDEN egyes forintját"
Amúgy a készpénz meg elpusztulhat háztűzben, beázásban, stb. Akkor még a kártalanítás se biztos. Az miért jobb?
17
Igazad van, de erre írtam korábban, hogy ennyi erővel a házad is leéghet a pénzeddel együtt és ott sem azonnal fog fizetni a biztosító. Sőt, statisztikailag sokkal nagyobb az esélye egy háztűznek mint hogy bedőljön egy bank.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#18-19 okoskodhattok, sehol nem volt arról szó, hogy minden egyes forintodat tartsátok egy helyen, ezt már csak ti keveritek bele.
Ettől még akárhol is van a pénzed, és tudod, hogy kelleni fog, akkor szeretnél hozzá jutni. Nyilván nem a sarki gyrosos lesz a probléma, hanem mondjuk az, hogy lakásvásárlást elbuksz mert nem tudsz a pénzedhez jutni.
Lehet példákat felhozni, mert nyilván ha becsapódik egy óriás meteor ami elpusztítja a bankot, készpénzed meg úgy egyben a bolygót, akkor bukta van.
Ettől még a tény az tény, a bankban sincsen 100% biztonság... ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!