Mi volt eddig a legnagyobb vagy legfájóbb hálátlanság, amit tapasztaltatok?

Munkahelyem.

Elvárták, hogy mások helyett dolgozzak, sokkal több munkát, feladatot végeztem, mint ami a munkaköröm, folyamatosan hoztam a pénzt a cégnek, próbáltam építeni a kapcsolatokat.

Aztán amikor azt láttam, hogy a "nagyok" akik helyett elvégeztem a munkát szétosztják egymás között pénzt, nekem meg annyit nem mondtak, hogy dögöljek meg, onnantól szartam is rá az egészre és "fizetgetnek, dolgozgatok" alapon vagyok.

Segítettem egyik (már csak volt) barátnőmnek költözni, mert a pasija kidobta, mert a csaj megcsalta. Az egész 1 napot vett igénybe, hulla fáradt voltam, az egész szabadnapom ráment. Amellett, non-stop hallgattam a bőgését, egy köszönömöt nem volt képes kiböffenteni. Amikor én kértem rá pár hétre hasonló segítséget (telefonon hívtam fel), akkor közölte, hogy oldjam meg, bocs de ő nem akar a szabadidejében "mások helyett haknizni", mit képzelek, neki ehhez semmi köze.

Akkor ott megmondtam neki, hogy akkor bezzeg jó voltam, mikor neki kellett költözni, mert az ő kinyalt segge helyett simán "hakniztat másokat". Közöltem vele, hogy ha már ilyen kegyesen cserben hagy, akkor nem szükséges tartanunk a kapcsolatot, mert nekem ilyen álbarátokra nincs szükségem, akik csak akkor kedveskednek, ha kell valami.

Elköszöntem, letettem a telefont és kitöröltem a számát.

Ez volt pár hónapja, azóta egyszer sem hallottam felőle.

1. vagyok, régen sokaknak segítettem, akár a magam kárára is.

Egyetemen például volt, hogy a saját leadásom elkészítése után még neki álltam a szobatársam/haverom leadását rajzolni, szerkeszteni. Konkrétan rajtam múlt, hogy 1-2 ember nem csúszott évet.

Aztán egyszer kerültem fordított helyzetbe, láttam, hogy nem fogok elkészülni. Ugyanaz az ember simán megmondta, hogy "most nincs kedve" látta, hogy a sírás kerülget ehelyett halál nyugodtan elment szórakozni én meg csúsztam fél évet.

Szintén munkahely, csakúgy mint az elsőnél. Szinte ugyanaz, csak itt a pénz rész helyett inkább lelki terror és nem egyszer tettlegesség volt. Csak én szóltam nem egyszer, nem kétszer, hogy oldjuk meg, nem vagyok csicska, nem tűröm a megaláztatást. Szivességből tettem azokat a feladatokat, amik nem az én dolgom. Természetesnek vették, én meg hagytam, hogy rám kapjanak.

Aztán mikor otthagytam csapot papot, azok is ellenem fordultak, akik végig igazat adtak, ugyanúgy szidták a dolgokat, az embereket a hátuk mögött, csak nem mertek soha szólni. Tehát a birkák.

És én lettem a szemét, aki kib@szott velük. 🤷🏼‍♀️

Legyek.

Volt projektünk, amit hamarabb kellett átadni, rohadtul húzós határidővel. A Megrendelő felajánlott 10 millió forintos bónuszt.

Megcsináltuk, a projekt vezető eltette zsebre a 10 milliót, mindenki más egy fillért nem látott abból a pénzből. A projektvezető konkrétan ott sem volt az egész projektet nélküle vezényeltük le.

Nem azt mondom, hogy arányosan osszuk szét, de mondjuk lehetett volna hogy 1-1-1 milliót ad a résztvevőknek, akkor is marad neki 7 millió "ingyen pénz".

Én meg a seggem vertem volna a földhöz mert ez fedezte volna az egész éves albérletemet akkoriban...

7, igen, ez nagyon így van. De miért? Miért az a "szar", aki ki meri nyitni a száját?

Irigyek rá, hogy meg meri tenni? És azért hibáztatják őt, mert így mentik fel magukat a saját tehetetlenségükből?

Egyik "haver" írt, hogy vigyem el őt egy helyre. Az egész út kb oda-vissza 300km volt. Osztrák munkásszálló, akkor ment oda elsőre, megkért, hogy csak egyszer vigyem ki, utána majd megkér ott valakit, hogy hozza vigye.

Majd pár hónapra rá, sajnos elhagytam a pénztárcám, benne volt minden pénzem, a bankkártyám, és nem tudtam hazamenni. Felhívtam akkor, hogy vigyen haza, majd nemet mondott. Nem azért mert dolga volt, hanem mert ő TV-zik, és fáradt. Gyalogolhattam 20km-t hazáig.